A napi és heti sorozatok után telenovella készítésébe vágott bele az RTL!

Oltári Csajok címmel érkezik ősszel az RTL II képernyőjére!

Egy ideje már téma volt a magyar sajtóban, hogy az RTL egy újabb sorozat készítésébe fogott bele, ráadásul semmit sem akartak bízni a véletlenre, hiszen a showrunneri feladatok betöltésére azt a Kalamár Tamást kérték fel, aki producerként a kezdetektől egészen 17 éven át állt a Barátok közt élén. A napokban pedig végre a csatorna is megerősítette az információkat egy sajtóközlemény keretein belül, amelyből kiderül, hogy az újonnan készülő produkció műfaja a dél amerikai teleregényekhez hasonló, vagyis ebből arra lehet következtetni, hogy közel 100 részes lesz az Oltári Csajok, ugyanakkor végeredményképpen egy lezárt történetet kapnak majd a nézők, amit persze siker esetén könnyedén folytathatnak is, lásd például a Csacska angyal esetét.

A történet szerint három fiatal lány lesz a középpontban, az Erdész nővérek, akik sokakhoz hasonlóan ők is a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresik. A vidékről a fővárosba költözött testvérek kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. És még egy testvéri árulás is, ami már rögtön az első epizódban az egész család életét felforgatja.

Főbb szerepekben nagyrészt eddig ismeretlen színészek bizonyítanak majd, mint Horváth Anna, Hartai Petra, Michl Juli, Jaskó Bálint, Dér Zsolt, Ember Márk, Szabó Gabriella, Nagy Enikő, Tűzkő Sándor, Mohácsi Norbert, Ilyés Barnabás, Köleséri Sándor , valamint Kanalas Dániel. mellettük pedig olyan ismert arcok is feltűnnek majd, Hűvösvölgyi Ildikó, Tűzkő Sándor, vagy éppen a Voice egykori versenyzője, Fehér Adrienn.

Mindképpen érdekes vállalkozásba fogott bele a csatorna, aminek az első részével természetesen én is igyekszem majd bepróbálkozni, ettől függetlenül nem hiszem, hogy hűséges nézőjévé válnék, kinőttem már ugyanis ebből a műfajból. 🙂

Képek forrása: RTL II Sajtóklub

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.