The Hunger Games (Az éhezők viadala) [2012]

Nem is értem, miért vártam eddig a megtekintésével.
Idén karácsonykor nálam ismét a filmeké volt a főszerep, akárcsak tavaly. Ám korántsem karácsonyos filmeket néztem, hanem az olyan közkedvelt és sikeres filmeknek adtam esélyt, mint Az éhezők viadala első két része vagy A beavatott, amiről szintén lesz majd kritika. Az éhezők viadaláról eddig csak jókat hallottam, mégsem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, talán azért, mert a nagyon hypolt filmek nem mindig jönnek be nekem (lásd Alkonyat), ám most végre rávettem magam, és milyen jól tettem. Fantasztikus volt az első rész minden szempontból! A látványvilág lenyűgözött, ahogy a sztori sem hétköznapi, ráadásul még a színészekbe se tudok belekötni, hiszen elképesztően jó bagázst sikerült összehozni.

Gondolom az alapsztorit túlzottan nem kell bemutatnom, de azért mégis megteszem. 🙂 A film a távoli jövőben játszódik. Észak Amerika helyén Panem országa fekszik, ami a Kapitóliumból és tizenkét körzetből áll. A fővárosban csakis a gazdagok laknak, akik szó szerint fényűző életmódot folytatnak, míg a szegény emberek a tizenkét körzet valamelyikében élnek, és sajnos nagyon nagy az éhezés. A körzetek tulajdonképpen a munka szerint vannak elosztva, hiszen a tizenkettedik körzetben a legtöbb ember bányász. Hetvennégy évvel ezelőtt nagy forradalom volt, melyet a vezetésnek sikerült levernie, és, hogy emlékeztessék a népet, a győzelemre, minden évben megrendezik Az éhezők viadala versenyt, amikor is körzetenként kiválasztanak egy-egy tizenkettő és tizennyolc közötti fiút és lányt, közülük pedig csak egyvalaki térhet haza élve. A tizenkettedik körzetben Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) kishúgát sorsolták ki, ám, hogy megvédje a kis Primrose-t, önként jelentkezik a versenybe. Társa pedig Peeta lesz (Josh Hutcherson), aki mielőtt kezdetét venné a verseny, szerelmet vall a lánynak, ám a szabályok szerint csak egy győztes lehet…
Figyelem. Ezentúl Spoileresen folytatom tovább!

Azért is tetszett annyira a film, mert végig érezhető volt a kőkemény dráma és izgalom, hiszen nehéz ellenfelei akadtak Katniss-nek és Peeta-nak, elég csak az első két körzet versenyzőire gondolni, akik már gyermekkoruk óta tréningeztek arra az esetre, ha rájuk esne a választás. Tényleg nagyon jól volt felépítve a film, kellett benne minden jelenet, és egyáltalán nem sajnáltam, hogy több mint kétórásra sikeredett, sőt én még néztem tovább is. Elképesztő mekkora a különbség a szegények és gazdagok között mindenben, még a verseny terén is, hiszen míg a kapitóliumi lakosoknak ez csak egy szórakoztató valóságshow, addig a körzet lakóinak maga a rémálom, pláne ha a szeretteik bekerülnek, hiszen innen tényleg csak egyvalaki távozhat élve. Egyszóval, nem csak a játékról szólt az egész, hanem a rettentően nagy különbségekről, érezhető volt a levegőben, hogy bármikor kitörhet egy újabb forradalom. 
A történeten kívül a látványvilág is élvezetes volt, a különbségeket nagyon jól ábrázolták, ahogy a küzdőteret is. A CGI-s effektek előtt pedig le a kalappal. Ha már szóba került a küzdőtér, elképesztő mikre nem voltak képesek a valóságshow készítői. Gondolok itt arra, hogy amikor Katness elérte a határvonalat, képesek voltak tűzet generálni, hogy visszacsalogassák a többiekhez, mit sem törődve azzal, hogy akár meg is halhat. Vagy a végére is tartogattak nagy meglepetést a kutya-gepárd keverékkel, akiket azért vetettek be, hogy felgyorsítsák az eseményeket…

De a történet és a látványvilág is semmit sem ért volna, ha nem sikerül ilyen remek szereplőgárdát összeállítani. Jennifer Lawrence nekem nagy meglepetés volt pozitív értelemben, hiszen az eddigi megnyílvánulásai miatt nekem nagyon unszimpatikus volt, ám annyire hitelesen és profin alakította Katness-t, hogy megváltozott róla a véleményem. Josh Hutcherson-t természetesen már régóta ismerem, hiszen nagyon régóta a pályán van már, ám igazán érdemi alakítást most láttam tőle először. Egyedül Liam Hemsworth kapott szerintem kevés szerepet, remélem ez a folytatásban változni fog. Végezetül két személyt szeretnék még kiemelni, az egyikük Elizabeth Banks, aki nagyon jól hozta a bohókás Effie-t, és a kis Rue mellett sem tudok szó nélkül elmenni, hiszen annyira kis cuki karakter volt, hogy megkönnyeztem a halálát. Ennél jobb drámai fordulatot ki sem tudtak volna találni neki.
Értékelés: 10/10.
Nyugodt szívvel adok maximális tíz pontot a filmnek, hiszen nagyon élveztem minden jelenetét. Az utolsó percig megtartotta a kellő izgalmat, noha gondoltam, hogy Katness fog a végén nyerni, ám a csavar alapján végül mégsem egyedül nyert. Mindenkinek csak ajánlani tudom megtekintésre a filmet, de gondolom legtöbben már megtettétek. 🙂 A közeljövőben szerintem a három könyvet is el fogom majd olvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük