Zseniális első évadot zárt a sorozat!
Bizony, még mindig a The CW kínálata van terítéken, és azt hiszem ez a továbbiakban sem fog változni, ugyanis a The Flash után visszatért a remény számomra, hiszen az Arrow és a Reign dara után kicsit le voltam törve, és attól tartottam, hogy a csatorna többi szériájában is lesz negatívum. Nos erre cáfolt rá a Grant Gustin sorozata. Alapvetően már a kezdés sem volt rossz, részről-részre pedig csak egyre jobb lett, olyannyira, hogy a kezdeti Arrow (vagy Smallville) másolás után igazán magára talált a sorozat, aminek nagyon örülök. A sztori tehát jó volt, a szereplők is odatették magukat, ráadásul még a szerelmi háromszög sem untatott, amin meg is lepődtem, hiszen elvégre mégiscsak egy The CW sorozatról beszélünk! Az évadzáró epizódban történt események alapján pedig valószínűleg le is zárult egy love story, de, hogy pontosan melyikre is gondolok, azt csak a tovább mögött fejtem ki.
Figyelem, a továbbiakban Spoileresen leszek! Ha még nem láttad az évadot, akkor nézd meg gyorsan, majd térj vissza. 🙂
Hiába a jó sztori, az érdekes karakterek, az egész mit sem ért volna egy szuper főhős nélkül, Grant Gustin személyében pedig egy igencsak kiváló Barry Allen/Flash-t kaptunk, aki az egyik részben még az énekesi tudását is megcsillogtatta (bár a Glee óta nem meglepetés, hogy istenien énekel a srác), csak azt sajnálom, hogy nem adták le végig az igencsak érdekes duettet. De egy kicsit elkanyarodtunk a lényegtől. Szóval, Barry háttérsztorija már az elejétől fogva igen érdekes volt, és ez a továbbiakban sem változott, az évadzáróban történt események alapján pedig csak még jobban felnézek a karakterre, hiszen lehetősége lett volna megmenteni az édesanyját, mégsem tette meg, hiszen tisztában volt azzal, hogy ezzel a cselekedettel teljesen megváltozna a jövője.
A sztori kezdetben nem kicsit hajazott az Arrow első illetve második évadához, csak ott míg bűnözőkre vadászott Oliver és csapata, addig itt Barry és csapata azokat a mutánsokat kapta el, akik rossz célra használták fel az erejüket. Igen ám, de itt a “főgonosz” mindvégig előtérben volt, és ahogy teltek az epizódok, annál több mindent tudtunk meg Dr. Harrisonról, az érdeklődésemet pedig mindvégig sikerült fenntartaniuk az íróknak. Nekem nagyon bejött az egész, az utolsó két részt pedig egyértelműen az évad csúcspontjai voltak. Egyedül a fináléban nyitva hagyott cliffhangerrel van egy kis bajom, mi tagadás, irtóra kíváncsi vagyok már a folytatásra. 🙂
Az élvezhetőségi faktorhoz az epizód illetve visszatérő szereplők is hozzájárultak, jó volt viszontlátni többek között Maese Jow-t illetve Peyton List-et, akik már annyi CW-s sorozatokban feltűntek már, és bár tavaly a saját sorozataik (Star-Crossed, The Tomorrow People) sajnos megbuktak, ideje lenne már ismét állandó szerepben látni őket, akár itt, akár egy másik szériában. A legjobban mégsem nekik, hanem Robbie Amell felbukkanásának örültem, aki ráadásul egy részben is szerepelt az unokatestvérével, Stephenel. 🙂 Robbie egyébként elvileg a második évadban is látható lesz majd, ám sajnos egyelőre csupán visszatérőként.
Persze a sok akció és bűnüldözés mellett, itt sem maradhatott el a romantika, azon belül is a szerelmi háromszög, ami meglepő módon egyáltalán nem zavart, ugyanis a megfelelő mértékben kezelték az egészet. Természetesen ez az érdekes karaktereknek is köszönhető, Barry után talán Irist sikerült a leghamarabb megkedveltem, ami nem is volt nehéz, hiszen a személyisége kicsit hasonlít Laurelhez, éppen ezért, amikor még Barry inkognitóban találkozott a lánnyal, rögtön eszembe jutott az első évados Laurel és Oliver. Visszatérve a háromszöghöz, Eddie egy kissé egysíkú volt számomra (Ris Cosnett a TVD-ben egy sokkal figyelemfelkeltőbb karaktert hozott), mégis simán megtudtam volna érteni, ha Iris valóban őt választja, csak ugyebár időközben Eddie feláldozta magát, ezzel pedig a háromszög véget is ért. Bár kissé sajnáltam a karakter halálát, jobban belegondolva mégiscsak ez volt a legjobb megoldás, hiszen így a szerelmi huzavona nem megy majd a végtelenségig.
Értékelés: 10/10.
Ezek után nem is adhatnék mást, mint a megérdemelt, maximális tíz pontot, hiszen a végén már valóban csak úgy faltam a részeket. Elismerem, kellett egy kis idő, mire igazán beindult a gépezet, aztán viszont hasított ezerrel. A minden pozitívum ellenére kissé aggódok is, hogy a második évad már nem lesz ennyire jó, hiszen az eredeti Greg-Andrew-Geoff triónak ősszel már három sorozata is képernyőn lesz (Arrow, The Flash, Supergirl), midseasonban pedig érkezik még a Legends of Tomorrow is, éppen ezért nagyon remélem, hogy nem jut majd egyik sorozat sem a Glee sorsára… De ne menjünk annyira előre, a visszatérésig még legalább két hónap van hátra, úgyhogy tökéletes az idő a darálásra.
