Gyanítom sokan nem erre a válaszra vártak.
Már több mint négy éve annak, hogy Sandra Oh búcsút intett a sorozatnak, és azóta sem tért vissza, bár Dr. Yang azóta is gyakran beszédtéma a kórházban, éppen ezért talán nem is meglepő, hogy a színésznő úton-útfélen megkapja azt a kérdést, hogy mégis mikor tervez visszatérni. Még a távozását követően azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint legkésőbb a sorozatzáró epizódban mindenképpen viszontláthatjuk még Seattle-ben, négy év elteltével pedig ismét választ adott az egyik legégetőbb kérdésre, ám nemhiszem, hogy a rajongók többsége örülni fog a színésznő álláspontjának.
“Rendszeresen megkapom ezt a kérdést, és mindig aszerint válaszolok rá, amit abban a pillanatban érzek, ennek megfelelően ma a válaszom az, hogy egyelőre nem szeretnék visszatérni. Nagyon szeretem Eve-t, – akit jelenleg alakít a Killing Eve c. sorozatban (szerk.) – ahogyan Cristina Yangot is. Mindig elakadok ettől a kérdéstől, amit elsősorban a Grace klinika fanok szegeznek felém, tudod? Ez annyira fantasztikus, mindig lenyűgöz, hiszen órási elégedettséget és visszajelzést ad a számomra, hogy jó munkát végeztem, ami a jelek szerint a távozásomat követően is folytatódik tovább. Tényleg fenomenális. Szerintem az egyetlen módja annak, hogy továbbra is jó munkát végezzek, az, hogyha hű maradok a saját iránytűmhöz. És az iránytű most északra mutat.”
Míg tehát Cristina viszontlátására nem mostanában kell számítanunk, van jó hírem is a számotokra. Bár Arizona és April távoztak a májusban finálézó 14. évaddal, lesz egy visszatérő szereplő az ősszel debütáló 15. etapban. Ez a személy pedig nem más, mint Kim Raver karaktere, Dr. Teddy Altman, aki már az előző szezonban is jelen volt visszatérői státuszban, ám ezentúl ismételten állandó szereplőként számíthatunk rá! 🙂