Ismételten egy csodálatos könyvön vagyok túl.
Amikor egy új könyvet keresek, mindig előnyt élveznek azok az alkotások, amelyek komolyabb témákat dolgoznak fel, így találtam rá Swati Avasthi regényére, ami olyan szinten lekötötte a figyelmemet és a gondolataimat, hogy egyáltalán nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy egészen egyszerűen maga volt a tökély. Alaposan körbejárta a családon belüli erőszak témakört, és rendkívül realistán bemutatta, hogy mégis mit élhet át ilyen esetekben a bántódó fél, közben pedig karakterfejlődésnek és egyben továbblépésnek lehettünk szemtanúi, amit valóban öröm volt olvasni.
A történet középpontjában a tizenhat éves Jace áll, akinek egyik napról a másikra fenekestül felfordul addig sem megszokott élete. Miután többszöri bántalmazás után egy nap visszaüt édesapjának, családja hátat fordít a fiúnak, így Jace úgy dönt, átmeneti szállást keresve a fél országot átkocsikázva, a bátyja, Christian nyomába ered. Igen ám, csakhogy a bátyjával azóta nem beszélt, mióta évekkel ezelőtt sikeresen elmenekült szörnyű édesapja elől. Miután Christian befogadja rég nem látott öccsét, ezáltal Jace-nek is lehetősége nyílik egy tiszta lappal új életet kezdenie, ám ehhez minél előbb fel kellene dolgoznia a történteket, és valamilyen szinten továbblépnie, ami cseppet sem egyszerű feladat, pláne annak fényében, hogy ő a távozása előtt ő maga is követett el bizonyos dolgokat…
A családon belüli erőszak igen kemény téma, amiről az emberek voltaképpen nem szívesen beszélnek, hanem sokkal inkább a stuccpolitika elvét alkalmazzák – vagyis homokba dugják a fejüket – ezért is fontos a lehető legtöbb fórumon felhívni rá a figyelmet, amit az Ököl/Jog tökéletesen megtett. Talán pont emiatt ért akkora meglepetésként, hogy az író milyen részletesen ecsetelt egy-egy bántalmazást, amit lelkileg ugyan nehéz volt olvasni és egyben elképzelni, ám pontosan ettől volt annyira brutálisan őszinte a könyv, na és persze az elképesztő karakterek is alaposan hozzájárultak a sikerhez.
Bár a legtöbb szereplővel sikerült azonosulnom a maga módján, különösen Christian és a barátnője, Miriam esetében, mégis a legjobban Jace jellemvonásai nyűgöztek le. Minden elismerésem az írónak, amiért egyáltalán nem próbálta ártatlan bárányként bemutatni a fiút, és felruházta egy bizonyos negatív tettel, aminek a kialakulása valamilyen szinten bizony a szörnyeteg édesapjának köszönhető. A nehéz téma ellenére szörnyen jó volt olvasni, ahogy Jace egyre inkább szembesült a tettével és annak következményével, a feldolgozás folyamatának ábrázolása pedig szerintem igenis tanulságos lehet a hasonló sorson áteső fiatalok számára.
És, ahogy az lenni szokott, a cselekmény végéről már Spoileresen értekezem tovább!
Már az elejétől fogva sejtettem, hogy Jace nagy titka egy bolti lopásnál nagyobb kaliberű lesz, ám arra mégsem számítottam, hogy a barátnője megveréséről lesz szó, pedig jobban belegondolva, a családi mintából kiindulva sajnos nagyon is kiszámíthatóan cselekedett, ahogy azt a statisztika is írta. Ettől függetlenül Jace mégsem vált az apjához hasonló emberré, hiszen beismerte azt, hogy hibát követett el, ráadásul a felelősséget sem próbálta másra hárítani, ahogyan azt tette folyamatosan az édesapja. Míg tehát Jace a tetteivel egyedül nézett szembe, addig az édesanyja mentőakciójába már a bátyját is bevonta. Bár teljes szívből és végig annak drukkoltam, hogy járjanak sikerrel, mégis azzal, hogy az anyjuk önszántából hozott döntésével csak még reálisabb, még valóságosabb képet kaptunk.
Értékelés: 10/10.
Kérem szépen, egy ilyen nehéz témát igenis ilyen valósághű stílusban lehet és kell is tálalni az olvasóknak, emellett pedig kisebb romantikát is sikerült belecsempészni a történetbe, ami olykor-olykor kissé feloldotta a feszült helyzeteket. Az Ököl/Jog tehát számomra valóban egy tökéletes könyvnek bizonyult, éppen ezért minden tiszteletem az írónőnek, és megérdemelten adtam rá a maximális tíz pontot.
Kinek ajánlom elolvasásra?
Mindenkinek, vagyis kortól, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül szerintem bárki a kezébe veheti ezt a zseniális könyvet.
