Még mindig a hatása alatt vagyok!

Nem hittem volna, hogy a folytatás izgalmasabb lehet az első résznél, ám ebben az esetben mégis ez a felállás valósult meg. Olyan szinten magával ragadtak a történések, hogyha közben nem kellett volna felkészülnöm egy nehezebb vizsgára, akkor körülbelül két nap alatt ki is olvastam volna. Az Onix remekül hozta az Óbszidiánban megismert szituációkat, mindemellett pedig olyan részletekkel is gazdagodott a történet, amelyeket az első könyvből hiányoltam, mint például a mellékszereplők viszonylagos előtérbe helyezése. Maximális élményt kaptam olvasás közben, ami nem valósulhatott volna meg a legvégén történt események nélkül, számomra ugyanis ez a rész tartalmazta a legváratlanabb fordulatokat.

A történet szempontjából rögtön ott találjuk magunkat, ahol az előző véget ért, vagyis Katy és Daemon próbál rájönni, hogy a kettőjük között kialakult kötelék mennyire bír befolyással a kapcsolatukra, miközben Katy új képességit is igyekszik megismerkedni, mert a gyógyításnak köszönhetően a kapocs mellett még hibriddé is vált szegény lány. Ha mindez nem lenne elég, akkor érkezik egy új és rejtélyes szerzet is a kisvárosba, Blake személyében, akiről bizony hamar kiderül, hogy mennyire képben van mindennel kapcsolatban. Talán emiatt vagy szimplán a személyes vonzerejének köszönhetően, de Katy közelebbi kapcsolatba kerül a sráccal, ám idővel kénytelen lesz rájönni, hogy nem minden az aminek látszik, a bizalom pedig egy olyan értékes és egyben luxus értékcikké értékelődött az életében, amit nehéz lesz bárkinek is kiérdemelnie.

Az Obszidián kritika legvégén is céloztam rá, mennyire tartok ettől a kötődéses dologtól, nehogy a visszájára süljön el, ám az Ónix remekül bebizonyította ennek az ellentét, aminek én nagyon örültem. Végre egy könyv, ahol a romantika tényleg megmarad viszonylag a háttérben, és inkább az akción illetve a váratlan fordulatokon van a nagyobb hangsúly, amiből annyi volt, hogy néha csak a fejemet kapkodtam. Utóbbi kétségkívül Blake illetve Katy édesanyjának hódolója, Will által volt a leginkább prezentálva, akik valódi szándékuk ellenére is olyan mértékben lettek árnyalva a zseniális írónő által, hogy nem letett rájuk egyöntetűen haragudni. De róluk egy picit később.

Míg Katy és Daemon hozták a szokásos formájukat, addig az új szereplők mellett a már jól ismert mellékszereplők felélénkültek, többen ugyanis saját szálat kaptak, amelyeket kifejezetten üdítő volt olvasni, hiszen ezáltal kiszakadtunk a megszokott Daemon-Katy világból. Vegyük például Dee és Adam kapcsolatának alakulását, ami a végét leszámítva végig végtelenül aranyos volt, ahogyan Lesa vagy Clarissa egysoros beszólásai is kicsit más értelmet adtak néha egy-egy szituáció alakulásához. Nem volt ez másképp Katy édesanyjával sem, aki egyedülálló anyaként remek példa lehet a korosztálya számára, hogy igenis bármikor újra kezdheti az életet, amibe a szerelem is beletartozik. A legjobban mégis a Katyvel való már-már baráti viszonya miatt irigyeltem, miközben azért néha az anyai szigor is felütötte a fejét. Tulajdonképpen ők csempésztek bele egy kis hétköznapi vonalat ebbe az egész földönkívülis mizériába, amitől csak még tökéletesebbé vált számomra a könyv.

És ezzel el is érkeztünk a spoileres szakasz kezdetéhez, amelyben legfőképpen a könyv végét fogom kitárgyalni.

Őszintén szólva már a kezdetektől az volt az érzésem, hogy nincs minden rendben Blake körül, ettől függetlenül mégis nagy meglepetést okozott, amikor megmutatta valódi személyiségét. Minden kétséget kizárva szörnyű dolgokat vitt véghez, Adam megölése miatt pedig rettentően megutáltam a srácot, ettől függetlenül mégsem tudom teljes mértékben elítélni őt, valamilyen szinten ugyanis megértettem a döntéseit. A fogva tartott luxen barátja miatt ő a kormány általi körülmények áldozata lett, aki döntéshelyzetben mindig a lehető legrosszabb utat választotta. Mindez persze nem menti fel teljes mértékben a tettei következményétől, de mégiscsak árnyalja a személyiségét. Ellentétben Willel, aki egyértelműen a saját céljai elérése érdekében hálózta be Katy édesanyját, majd ejtette csapdába Katyt. Persze itt most meg lehetne azt is említeni, hogy a korábbi betegségének visszatérése miatti félelem miatt tette azt, amit tett, mégis a Katyvel lezajló párbeszédei alapján felismerhető volt benne néhány pszichopatákhoz hasonló hajlam, arról nem is beszélve, hogy ő adta a kormány kezére a saját unokahúgát, Bethany-t… Remélem a kapcsolódás nem bizonyul tartósnak, és minél hamarabb pont kerül Will sorsára.

Értékelés 10/10.

Sokkal pörgősebb és WTF fordulatokkal telibb volt a folytatás, mindemellett pedig mellékszereplők is valahogy nagyobb hangsúlyt kaptak ezúttal, ami nekem nagy szívügyem volt, éppen ezért egyértelműen jár a maximális tíz pont. Számomra tökéletes olvasmánynak bizonyult az Ónix, remélem az Opál is hasonló érzéseket fog kiváltani belőlem. 🙂

Kinek ajánlom elolvasásra?

Elsősorban azoknak, akik már az Obszidiánt is elolvasták, de szerintem enélkül is nyugodtan bepróbálkozhattok a regénnyel, mivel az első részben történt minden lényeges esemény meg lett említve a megfelelő helyen, így nem lesz hiányérzetetek!