Évértékelés 2016: Az öt kedvenc dalom

Íme az Évértékelő cikksorozat egy újabb állomása.

A filmekkel ellentétben sokkal nehezebb folyamat volt öt kedvenc dalt kiválasztanom, de végül csak sikerült. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogyha holnap válogatnék, akkor is pont ezt az öt dal kerülne rá a listára, de jelen pillanatban szerintem mégiscsak jól döntöttem.

Jöjjön tehát a 2016-ban megjelent ötösfogat, melyek közül sajnos csak az egyik magyar dal, mindenesetre remélem, hogy egy év múlva már több hazai slágerről számolhatok majd be.


Benji – Kötéltánc

Emlékszem, már a 2014-es X-Faktorban is felfigyeltem Benjre, hiszen olyan egyedi hangszínnel rendelkezik a srác, amelyet könnyedén felismernék a rádióból is. A remek hangi adottságok mellett ráadásul egy szintén profi dallal jelentkezett a tavalyi A Dalba, ahol sajnos élőben már nem teljesített olyan jól, éppen ezért talán a középdöntőben esett ki. Ettől függetlenül a dalt nagyon megszerettem, és 2016 első felében majdhogynem már unásig hallgattam, szóval nagyon is itt a helye a listán.


Imagine Dragons – Not Today

Bár mindig is nagyon szerettem az Imagine Dragons dalait, de gyanítom többek között azért is voltam 2016 nyarán odáig meg vissza a Not Today c. szerzeményüktől, mert akkortájt olvastam Jojo Moyes bestseller regényét, a Mielőtt megismerteleket, amelyből ugyebár filmváltozat is készült ahol az egyik betétdal ez volt. Szóval tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy érzelmi okok miatt is közrejátszanak abban, hogy fért fel a listára, mindamellett, hogy remek dallamvilága és a hangszerelése is.


James Arthur – Say You Won’t Let Go

Közel két évet kellett ugyan várni, mire James Arthur újabb dallal jelentkezett, de látva a végeredményt, szerintem igenis megérte kivárni, ezt az időt, hiszen a Say You Wont’t Let Go slágergyanúsan jól sikerült. Alapból nagyon bírom a brit X-Faktor győztesének karcos hangját, amit ebben a szerzeményében remekül tudott is kamatoztatni. Belátom, hogy maga a dalszöveg eléggé kiszámítható, de engem ez egy cseppet sem érdekel, mikor ennyire jó az összhatása.


Machine Gun Kelly, Camila Cabello – Bad Things

Hűha, ez olyan friss élményként él még bennem, hogy a lista írása közben sajnos nem tudtam újból meghallgatni, szóval el tudjátok képzelni, hogy mennyiszer ment ez a számítógépem hangszórójában és a fülesemben egész decemberben. Sosem hittem volna, hogy egy ennyire hypolt dalt, amely tele van rap részekkel ennyire meg fogok szeretni, mégis összejött. Camila Cabello pedig szép karriert futhat be a jövőben, amihez az első lépést már meg is tette azáltal, hogy kilépett a bandájából, a Fith Harmony-ból. Remélem azért énekleckéket is fog venni, mert élőben sajnos eléggé hamiskásan énekel…


Shawn Mendes – Mercy

Kétség sem férhet hozzá, hogy Shawn Mendes milyen szépen építi fel karrierjét, aki 2016-ben színészként is bizonyíthatott, hiszen szerepelt a The 100 harmadik évadának egyik epizódjában, az már persze más kérdés, hogy nem feltétlenül éreztem az ő terepének. A zenében viszont remekül kitudja magát fejezni, nem véletlenül hallgattam két dalát is unásig. Kisebb fejtörést is okozott számomra, hogy végül melyiket válasszam, végül a Mercy mellé tettem le a voksom, mert itt éreztem egy kisebb újítást is az eddigi dalaihoz képest, ráadásul a hozzá készült videoklip is eléggé látványos lett. De persze a Treat You Better szerzeményét is előszeretettel fogom elővenni idén is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük