Valami kissé megváltozott. Mindent összevetve nem volt ez egy rettentő rossz évad, csupán nem éreztem annyira összeszedettnek, mint a korábbiakat. Míg egyes szereplők továbbra is nagyon szép utat jártak be,…
Kategória: Sorozat – Évad
Shameless (Szégyentelenek): A negyedik évadról
Valami megváltozott. A frenetikus harmadik évad után a negyedik évad első epizódja kicsikét túlcsordult a drámától, de elkönyveltem annak, hogy erősen építkeznek az írók. Ezt követően azonban a további epizódok…
Shameless (Szégyentelenek): A harmadik évadról
Minden egyes darab a helyére került! Ismét egy intenzív, röpke két napos darán vagyok túl, ugyanis annyira magával ragadtak a történtek, hogy egészen egyszerűen kénytelen voltam parancsolni magamnak, így inkább…
Évértékelés 2016: A tíz kedvenc sorozatom
Utoljára hagytam a legnehezebb kategóriát. Gondolom nem fog titeket nagy meglepetésként érni, ha azt mondom, hogy 2016-ban is rengeteg sorozatot sikerült megnéznem, éppen ezért lehetetlenség lett volna csak ötöt kiválasztanom……
Shameless (Szégyentelenek): A második évadról
Továbbra is nagyon ütős a sorozat. Amikor már azt hittem, hogy ennél nem lehet feljebb – vagy a mi esetünkben pontosabb megfogalmazás a lejjebb – az írók ismét bebizonyították mennyire…
Shameless (Szégyentelenek): Az első évadról
Imádtam minden egyes percét. Olyannyira magával ragadott a sorozat, hogy konkrétan két nap alatt bedaráltam az első évadot. Azt már a pilotkritika során is pedzegettem, hogy minden megvan ahhoz, hogy…
Íme négy emlékezetes karácsonyi sorozatepizód!
Nem telhet el karácsony sorozat nézése nélkül. A szeretett ünnepén gondolom sokan vagytok úgy, hogy az ünnepies hangulatú filmek mellett szívesen visszanéznétek kedvenc sorozataitok karácsonyra épülő epizódjait. Ezzel általában én…
Supergirl: Értékelés a második évad első feléről
Továbbra is nagyon szeretem a sorozatot! Bár hivatalosan egy epizód még hátra van, mielőtt téli szünetre vonulna a sorozat, az mégiscsak az idei hiper-mega-szuper négy részes crossover felvezető epizódja lesz,…