Vége megérkeztek a Pitch Perfect 3 első képei illetve előzetes!

Már nagyon várom a premiert. Közel fél évet kellett rá várni, mire az első marketing anyagok megérkeznek a Pitch Perfect harmadik részéhez, de azt hiszem megérte, hiszen a trailer alapján…

A napi és heti sorozatok után telenovella készítésébe vágott bele az RTL!

Oltári Csajok címmel érkezik ősszel az RTL II képernyőjére! Egy ideje már téma volt a magyar sajtóban, hogy az RTL egy újabb sorozat készítésébe fogott bele, ráadásul semmit sem akartak…

Supergirl: A második évad második feléről

Továbbra is nagyon ott van a szeren a show. Az elmúlt évekhez képest idén az időhiány mellett valamiért leszoktam a heti sorozatnézésről, ez alól pedig egyedül csakis a Supergirl volt…

Amanda Bynes készen áll rá, hogy ismét színészetre adja a fejét!

Úgy tűnik ezúttal tényleg nagyon összeszedte magát a Nickelodeon egykori sztárja. Közel négy év telt el utolsó nyilvános szereplése óta, Amanda ugyanis tudatosan kerülte a rivaldafényt, egészen ideáig, a napokban…

Hallgassátok meg a Vad angyal egyik ikonikus dalát oroszul!

Nosztalgiázzatok egy kicsit. Kétségkívül nagy népszerűségnek örvend hazánkban Natalia Oreiro és Facundo Arana első közös telenovellája, a Vad angyal, amelyet jelenleg a TV2 erre specializálódott csatornáján, az Izaura TV-n lehet…

Nyári Dara 2017

Alig várom, hogy nekikezdhessek. Ha nyár, akkor sorozatdarálás, legalábbis az én esetemben mindenképpen. Bevallom őszintén, 2017 első fele nem teljesen úgy alakult, ahogy elterveztem,feltornyosultak a feladataim az egyetemen, a vizsgaidőszak…

Videoklip premier: Selena Gomez – Bad Liar

Egyértelműen a zenei karrierjére koncentrál jelenleg a színész/énekesnő. Selena Gomez mostanság egyáltalán nem unatkozhat, hiszen a 13 Reasons Why? sorozat egyik producere – amelynek pont a napokban kezdődött el a…

Reign (Az uralkodónő): A harmadik évadról

Sajnos nem sikerült visszatalálni a kezdetek kezdetén hozott minőséghez. Bevallom, kissé fura érzés volt úgy nekiállni a harmadik évad darálásának, hogy tudtam hamarosan itt a vége, akaratlanul is beindult nálam…