Rég találkoztam már ennyire tökéletes filmmel!

Aki már egy picit is régebb óta böngészget itt a blogon, az tudhatja, hogy anno mennyire a szívembe zártam Becky Albertalli regényét, a Simon ​és a Homo sapiens-lobbit, nem véletlenül került be a 2016-os TOP 5 listába. Akkor a kritikaírás sajnos elmaradt a könyvről, de nagyon is tervbe van véve már az újraolvasás, amelyet követően természetesen igyekszem majd valamilyen formában véleményt alkotni róla, és ugyebár ne feledkezzünk meg a nyáron mozikba kerülő filmről sem. Nos, ezúttal abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Humen Magazin jóvoltából én is egyike voltam azoknak, akik a múlthéten, hónapokkal a premier előtt megnézhették a filmet a WestEnd Cinema City-ben. Igaz csakis feliratosan, de rutinos sorozatnézőként vagyis sokkal inkább sorozatfüggőként már rég hozzászoktam az olvasáshoz, szóval ez az aprócska tény semmit sem vett el az élvezhetőségi faktorból. Sőt, mindez csak arra motivál, hogy a nyáron még egyszer megnézzem, ám ezúttal már szinkronosan. 🙂

Maga a történtet igen egyszerű, ám annál több lehetőség lakozik benne. Szóval adott egy 16 éves srác, akinek első ránézésre az ég világon semmi problémája nem lehet, hiszen a szüleivel rendkívül jó a viszonya, ahogyan a barátai is igaz barátoknak tűnnek, ráadásul még az iskolában is megtalálta a helyét, ám azzal senki sincs tisztában, hogy milyen titkot őriz. Simon ugyanis a saját neméhez vonzódik, ám ez nem feltétlenül gátolja meg őt semmiben sem, sőt! Nem azért nem szeretne még coming outolni, mert attól tartana, hogy szerettei nem tudnák így is elfogadni őt, hanem azért, mert egészen egyszerűen nem érzi fair dolognak, hogy csak a melegeknek kelljen előbújniuk, miközben a heteroszexuálisoknak mennyire hétköznapian megy minden. Ám titka mégis veszélybe kerül, amikor egyik osztálytársa birtokába kerül a levelezései egy bizonyos Blue-val, aki szinten a gimnázium tanulója. Vajon sikerül Simonnak megakadályozni azt, hogy nyilvánosságra kerüljenek az e-mailek, vagy hamarabb kényszerül a nagyvilág elé állni titkával, mint arra készen állna?

Bár a film alapsztorija igen konkrét, azt azért szeretném a legelején leszögezni, hogy nem teljesen a coming out körül forog az egész. Természetesen többször is előkerül a közel két óra alatt, de olyan mértékben van tálalva az egész, hogy egy-két apróbb momentumot leszámítva lehetne ez akár egy teljesen hétköznapi film is. És tulajdonképpen az is, hiszen bemutatja egy átlagos srác mindennapjait, a legcukibbakon át egészen a legcikibb szituációig, miközben a humor és a dráma egyaránt jelen van, ahogyan a szereplők is tele vannak szerethető tulajdonságokkal. A vicces jeleneteket egyébként egyértelműen a színdarabra felkészítő tanárnő hozta, zseniális egysorosai voltak Ms. Albrightnak.

És ha már szereplők, szerintem a casting igenis telitalálat lett, arról nem is beszélve, hogy mennyire rendkívülien jól azonosultak a karaktereikkel. Nick Robinson maga a főnyeremény, aki már anno a Melissa & Joey sorozatban is felkeltette a figyelmemet, ám azóta elképesztően sokat fejlődött színészileg, a kémia pedig egyértelműen érezhető volt a partnereivel kapcsolatban. De megemlíthetném még akár a 13 Reasons Why sztárját, Katherine Langfordot, vagy akár a többi diákot is, ám én a szülőkre is kiszeretnék térni egy mondat erejéig, ugyanis Jennifer Garner és Josh Duhamel hihetetlen profizmussal élték bele magukat. Arról nem is beszélve, hogy szerintem sok szülő tanulhatna tőlük a való életben, hogy mégis hogyan lenne érdemes viszonyulniuk a saját gyermekünkhöz. Egyes egyedül csak a The Flash sztárjánál lógott ki egy kicsit a lóláb, Keiynan Lonsdale ugyanis egy kicsit már túlkorosnak tűnt a számomra, de mivel szerethetően hozta a karakterét, így hajlandó vagyok ettől a hibától szemet hunyni.

Ami pedig a könyvhöz való viszonyulást illeti, bár már nem emlékszem Becky Albertalli regényének minden egyes jeleneteire, mégis egy igazán könyvhű adaptációhoz volt szerencsém, sőt helyenként még tökéletesen ki is egészítette. Elég csak a film legelejére gondolni, ahol első körben bemutatásra kerül Simon és a közege, míg a könyvben ugyebár rögtön belecsaptak a közepébe, és a zsarolással kezdődik az egész. Persze ezzel nem azt mondom, hogy az egyik jobb lenne a másiknál, csupán azt, hogy mindkét változatnak megvan a maga varázsa.

Értékelés: 10/10.

A Kszi, Simon a borzalmas magyar cím ellenére pont azt adta nekem, amire számítottam, vicces volt, szórakoztató, ugyanakkor komoly témákat boncolgatott teljesen hétköznapi közegben. Az egészhez pedig a színészek is rengeteg plusz hozzáadtak, szóval, hogy a fenébe ne szórnám ki rá a maximális 10 pontot? Ha ez a kritika pedig mégsem volt eléggé meggyőző ahhoz, hogy nektek is meghozzam a kedveteket a filmhez, zárásképpen még azt tudnám veletek megosztani, hogy a nyáron vagy amikor az én városomban megérkezik szinkronosan a moziba, biztosan megfogom nézni még egyszer. 🙂