Modern Family (Egy rém/Modern család): Az első hat évadról

Egy igencsak intenzív egyben szórakoztató darán vagyok túl! Még mielőtt bármi konkrétumot írnék, be kell vallanom valamit: pár évvel ezelőtt egyszer már adtam egy esélyt a sorozatnak, és megnéztem az…

Melissa & Joey: Jövőhéten kerül adásba az utolsó epizód

104 rész után végleg leköszön a képernyőről a sorozat. Körülbelül két évvel ezelőtt találtam rá a sorozatra, aminek az első része annyira megfogott, hogy rögtön le is daráltam előbb az…

Ősszel több új műsort is tervez indítani a TV2

Lázasan készül már az őszi szezonra a csatorna. Míg napközben, vagyis reggel, délben és délután általában nézettségileg piacvezető a TV2, addig a kereskedelmileg igencsak fontos esti időszakban már kevésbé szerencsés…

Ilyen egy igazán király Sorozat főcímdal Medley!

Íme egy igazán ötletes medley. Mindig is nagyon odavoltam egy-egy sorozat ötletes főcíméért, amiből már az elején sok mindent le lehet szűrni az adott sorozat tematikájával/témájával kapcsolatban, éppen ezért sajnálom…

Első körben: The O.C. (Narancsvidék)

Azt hiszem benevezek a folytatásra. Régóta terveztem már megnézni a sorozat első részét, ma pedig végre sort is kerítettem rá. A pilot nézése közben nem egyszer jutott eszembe a One…

Al Bundy visszatérhet a képernyőre!

Spin off-ot kaphat a kultikus sorozat! Már tavaly is szóbeszéd volt arról, hogy spin-off-ot, vagyis testvérsorozatot kaphat a ’80-as és ’90-es évek egyik legnépszerűbb sorozata, az Egy rém rendes család,…

Első körben: Supergirl

Alig várom már a folytatást! Miután idő előtt kiszivárgott a Supergirl első része (amin valószínűleg még változtatni fognak, mielőtt adásba kerülne, hiszen elvileg le kell majd még faragniuk pár percet)…

Liptai Claudia ismét game show-t vezet majd!

A közkedvelt milliós játszma hamarosan visszatér a képernyőre. Idén ősszel nemcsak az Ezek megőrültek! tér vissza új részekkel, hanem az utóbbi évek legsikeresebb game show formátumot is viszontláthatjuk majd. A…