Továbbjutott Király Viktor az amerikai The Voice-ban!

Nagyon örülök Viktor továbbmenetelésének!

Végre adásba került Amerikában az a The Voice azon válogató adása, amelyben Viktor is látható volt. Nagyon érdekes és egyben öröm is volt látni a meghallgatás előtti képsorokat, amelyben Viktor itthon mesélte el, hogy a családja hogyan is került Amerikába, majd vissza hazánkban. Eddig nem is voltam azzal tisztában, hogy valójában miért is költözött haza a Király család, sajnálom, hogy ilyen dolgokon kellett keresztülmenniük, mégis megőrizték az optimizmusokat.

Fotó: NBC

A bemutatkozás után pedig jött a meghallgatás, ahol Viktor nagyon odatetette magát, előadása pedig nemcsak nekem tetszett annyira, hanem a zsűrinek is, hiszen mind a négyen megfordultak, Viktor pedig végül a Maroon 5 frontemberét, Adam Levine-t választotta. Ezzel pedig csak még egy lépéssel közelebb került Viktor ahhoz, hogy akár Amerikában is befuthasson, amire minden esély megvan, és tegyük hozzá, meg is érdemelni.
Az itthoni Voice-ban, a meghallgatást emlékeim szerint egy párbajadás követte, ahol megfeleződtek a versenyzők. Gondolom ez Amerikában sincs másképp, én nagyon drukkolok, hogy azon a rostán is túljusson Viktor, utána pedig az elő adásokban bizonyítson! Én mindenesetre figyelemmel követem majd a műsorban való szerepléseit, amit természetesen dokumentálni is fogok az oldalon.
Addig is nézzétek meg a teljes bemutatkozást és meghallgatást:
Itt pedig a meghallgatásban elhangzott dalt tudjátok újból meghallgatni, stúdió minőségben:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.