Shadowhunters: A záróepizódról

Nem volt teljesen felhőtlen a boldogságom a finálét látva.

Sajnos ez a nap is eljött, végérvényesen búcsút kellett vennem a Shadowhunterstől, pedig még közel sem álltam erre készen, hiszen a készítők egy annyira zseniális harmadik évadot hoztak össze, különösen igaz a második felére, hogy szó szerint vérzik a szívem, amiért kénytelen vagyok elengedni a kedvenc karaktereim kezét. Habár az igazat megvallva a záróepizódban történtek olyan események, amelyek nem feltétlenül nyerték el a tetszésemet, ugyanakkor valamilyen szinten sikerült lezárniuk a sorozatot annyira, hogy ne hiányoljam majd annyira, de ezt a későbbiekben részletesebben is kifejtem majd.

És akkor, ahogy az lenni szokott, a spoileresen folytatom tovább az értékelést.

Szóval, a záróepizód első fele rögtön ott vette fel fonalat, ahol a harmadik évad eredetileg befejeződött volna, a főhőseinknek tehát rendbe kellett hozni azt a káoszt, amit Sebastian teremtett, ám őszintén szólva azt hittem, hogy picit több erőfeszítésbe telik majd nekik, ehhez képest elég hamar lezavarták ezt a szálat. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem tetszett a megoldás, csupán azt, hogy többre számítottam volna, ettől függetlenül az idő rövidsége ellenére majdhogynem kihozták a maximumot a helyzetből.

Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy az írók elég merészek voltak ahhoz, hogy kinyírják a tündérkirálynőt, amiért jár is nekik a respekt, bár a tündérek sorsa innentől kezdve eléggé lógott a levegőben, legalább valamilyen szinten ezt is lezárhatták volna, mondjuk egy koronázással, de gyanítom azok akik olvasták a könyveket biztos jobban képben vannak, hogy mégis mi történt a továbbiakban, csak ez azokkal nem túlságosan fair, akiknek még nem volt szerencséjük Cassanda Claire alkotásaihoz, mint például jómagam. Ugyanakkor Luke vagy éppen Lilith sorsának alakulását telitalálatnak éreztem. Egyedül szegény Maia lógott ott a levegőben, azt hittem legalább Jordannel boldog lehet.

A tündérkirálynő kapcsán jutott eszembe az a tény, hogy tulajdonképpen mindenki megkapta méltó jutalmát, avagy büntetését, Sebastian halála és a megvalósítás például külön tetszett. De még Clary sem úszta meg azt, amiért ellenszegült az angyalok kérésének. Clary emlékezetkitörlését mondjuk nem tudtam hova tenni, kicsit értelmetlen volt a számomra, annak ellenére, hogy így legalább példát statuáltak, továbbá elismerem eléggé érzelemdús jelenet volt, Katherine McNamara pedig szó szerint lubickolt a szerepben. Mégsem nyerte el a tetszésemet, mégha így valamilyen szinten kapott egy keretet is a sorozat, hiszen Clary és Jace megismerésével indult el anno három évvel ezelőtt, és most is így ért véget. Nem is tudom, talán az lehetett a baj, hogy én hiányoltam még egy jelenetet, mondjuk 5 év elteltével, amikor bemutatják, hogy köztük is minden rendben és boldogan élnek egymással. Mitagadás, romantikus alkat vagyok néha no.

Értékelés: 8/10.

Összességében tehát elégedett vagyok a látottakkal, de a harmadik évad második felével olyan magasra tették az írók a mércét, hogy nyolc pontnál többre nemtudok adni a záróepizódra. Most, még a kritika megírása után is picit dühös vagyok arra, amiért így alakult a sorozat sorsa és idő előtt ért véget, mégis az idő minden sebet begyógyít elvet követve bízom benne, hogy hamarosan szemet fogok tudni hunyni efelett, és nem lesz bennem keserű szájíz. A színészek sorsát pedig figyelemmel fogom követni, különösen Kathrine-ét, aki a szemünk előtt vált a közepesből egy igencsak tehetséges színésznővé. Azt tudom, hogy A zöld íjász legutóbbi évadában szerepelt, mint Felicity húga, kíváncsian várom az ottani alakítását. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük