Németh Kristóf újra Barátok közt

Kertész Géza tegnap este visszatért a Mátyás Király térre.

Miután Kinga elmondta Vilmosnak, hogy a fia valójában nem is Romániában dolgozik, hanem bujkál, felhívta Gézát, aki már annyira hiányolta családját, hogy úgy döntött, nem számítva azzal, hogy Nándi emberei így könnyedén megtalálhatják, hazatért. Ezzel a hirtelen döntéssel azonban könnyedén felrúghatja a Nikol és Zsolt között lévő megállapodást, így még az is megeshet, hogy Nikol bosszút áll Gézán, amiért a testvérét börtönbe juttatta.
Fotó: baratok.hu
Németh Kristóf a Blikknek nyilatkozott visszatéréséről:
“Amikor Géza megjelenik, mindig lehet bonyodalomra számítani. Jelenleg éppen életveszélyben van, kérdés, hogy sikerül-e megúsznia ép bőrrel. De persze az is érdekes fordulatot hozhat, hogy Magdika vér szerint nem az ő gyereke, és elképzelhető, hogy fény derül az igazságra.”
Géza közel két évvel ezelőtt hagyta el a Mátyás Király teret, most pedig csak ideiglenesen tér vissza, vagyis pár rész erejéig láthatjuk ismét. Ettől függetlenül Németh Kristóf nagyon élvezte az újbóli forgatást, különösen a Som-Balogh Edinával közös jeleneteket, hisz már jó barátságban vannak egymással:
“Ott tényleg barátok közt vagyok, és bár az utóbbi időben lefoglalt a Játékszín igazgatása, az új évad tervezése, nagyon örültem, hogy kicsit visszamehetek a stúdióba.”
Hogy pontosan hogyan alakul tovább Géza és Kinga élete, az az elkövetkezendő részekből kiderül. 

Fotó: baratok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük