Nagyon nem jön be Demi Lovato legújabb slágere

Kicsikét stílusidegen az egész végeredmény számomra.

Alig három hete debütált az ex-Disney sztár legújabb szerzeménye, ami a Cool for the Summer címet kapta, és már most nézettségi csúcsokat döntöget, hiszen már több mint huszonnyolc millióan kattintottak a videoklippre, ami ilyen rövid határidőn belül igenis említésre méltó.
Eddig ugyan nem sokszor esett szó az oldalon az énekes-színésznőről, amit egyébként sajnálok is, hiszen rendkívül tehetséges színésznőnek valamint énekesnek is tartotm Demit-t, arról nem is beszélve, hogy rengeteg szerzeménye fordul meg igen sűrűn a lejátszólistámon. 🙂 Éppen ezért írom kicsit csalódva azt, hogy a Cool for the Summer nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Első hallgatásra, illetve nézésre nem kicsit döbbentem le hallottaktól, a látottaktól pedig konkrétan leesett az állam, hiszen véleményem szerint még egy videoklipjében sem volt ennyire szexi és sokat mutató Lovato, ami bizony sokat levett az élvezhetőségi faktorból, hiszen nem ezt szoktam meg tőle. A szexi külső mellé pedig egy megkérdőjelezhető énekhang is társult, hiszen a klip elején rettenetesen szokatlan hangszínen énekelt, ami szerintem nem is állt jól neki…

Azóta már meghallgattam már egy párszor a dalt, és többszöri hallgatásra egyre elviselhetőbb a végeredmény, így biztos, hogy nem most kerestem rá utoljára, ám az biztos, ha mostanában egy Demi Lovato-s számra vágyok, a régi slágerei közül fogok majd válogatni.
Azért kíváncsi vagyok ám a ti véleményetekre is, nektek mennyire jött be összességében a Cool for the Summer? Segítségképpen beszúrtam nektek ide a dalt, aki még nem hallotta, annak itt a lehetőség:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük