Liptai Claudia után Majkával nyerhetnek ezúttal milliókat a versenyzők

Indul Az 50 milliós játszma ötödik évada.

A TV2 januárban is készül nagyszabású műsorral a nézői számára, hiszen január 2-án indul Az 50 milliós játszma, immáron az ötödik évadával. Hatalmas újításként az applikációs versenyzés bevezetése mellett az, hogy ezentúl minden hétköznap esténként élő adással fog jelentkezni a game show, ami amellett, hogy így sokkal pörgősebbek lehetnek az adások, a versenyzők számára is nagyobb adrenalinlöket lehet.

Rákóczi Feri és Liptai Claudia után ismét új házigazdát kap a műsor, mégpedig Majoros Péter Majkát, aminek ez tulajdonképpen egy vadonatúj szerepkör lesz, hiszen eddig még nem vezetett hasonló típusú műsorokat. Majka a következőképpen nyilatkozott a felkéréssel kapcsolatban:

“Nagyon izgalmasnak tartom, hogy egy ilyen típusú game show élőben jelentkezik a képernyőn. Örülök, hogy ezúttal játékmesterként is kipróbálhatom magam. Ráadásul a nézőket is bevonjuk, hiszen az applikáción keresztül ők is nyerhetnek, nem is kis összeget, hiszen hetente egy millió forintot adunk oda.”

A műsorba játékosnak jelentkezni már nem lehet, viszont akik mindenképpen szeretnének részt venni a kérdések megválásszólásában azoknak jó hír, hogy az előbb említett applikáción keresztül minden adásban lehet majd rajta játszani, és a helyes beküldők között fognak hetente kisorsolni 1-1 millió forintot a műsor készítői!

az-50-millos-jatszma-majka-02

Kép forrása: TV2 Sajtószoba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.