Könyvkritika: Katja Millay – Nyugalom tengere

Még mindig a hatása alatt vagyok a könyvnek.

Nagyon rákaptam az olvasás ízére, és eddig szerencsére csakis kiváló könyvek akadtak a kezeim közé, remélem ez a továbbiakban is így lesz. Visszatérve a kritika tárgyához, már vagy egy hete elolvastam Katja Millay zseniális alkotását, ám még mindig a hatása alatt vagyok, annyira nem hétköznapi cselekményeket dolgoz fel. Imádtam minden egyes percét, a közeljövőben biztosan el fogom olvasni még egyszer a könyvet, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, milyen hatást fog majd belőlem kiváltani, most, hogy már ismerek minden részletet, már ami Nastya balesetét illeti…

A történet középpontjában Nastya és Josh áll, tulajdonképpen kettejük egymásra találását dolgozza fel a könyv, ám egyáltalán nem a szokványos love story keretén belül. Sajnálatos módon mindkettejük számára volt már elég tragédia az életükben, ezek pedig nyomot is hagytak bennük, éppen ezért egyáltalán nem hétköznapi az életük, sőt mi több mind a ketten különcök a többiektől, a könyv pedig azt mutatja be, milyen hosszú utat kell megtenniük, mire képesek lesznek elfogadni egymást.

Josh élete gyökeresen megváltozott, amikor először a kishúgát és az édesanyját veszítette el egyszerre, majd szépen lassan minden élő rokona meghalt. Ezeknek következtében tizenhat évesen már egyedül él, sőt mi több magáról kell gondoskodnia. Ennél is szörnyűbb helyzetben van Nastya, akit annyira megviselt a vele történt felfoghatatlan baleset, hogy a baleset után egy évvel némasági fogadalmat tett, azóta pedig több év telt el úgy, hogy egy szót sem beszélt. Addigi élete a baleset után véget ért, miután pedig sikerült látszólag felépülnie, meggyőzte szüleit, hogy hadd költözhessen a nagynénjéhez, egy másik városba, ahol senki sem tudja az ő kis titkát…

Mi olvasók sem tudjuk Nastya történetét, az írónő gondoskodott róla, hogy mindig kapjunk belőle apróbb részleteket, ám az egészről csak a sztori közepe-vége felé hull le a lepel. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen szörnyűséges dolgokat kellett szegény lánynak átélnie, igazán becsülőm őt azért, ahogy a végén képes volt felülkerekednie a haragon, és úgy tűnt, végre elkezdheti ismét élni az életét. De nem csak a könyv vége volt megható, hanem tulajdonképpen az egész, az írónőnek sikerült végig fent tartania az izgalmat és az érdeklődést, mindig más miatt. Az elején azért drukkoltam, hogy Nastya végre nyíljon meg valakinek, aztán azért, hogy végre jöjjön össze Joshal, szóval mindig volt valami izgalom a sztoriban. Nem beszélve a vége felé bekövetkezett csavarról, amit szándékosan nem fejtek ki, azzal ugyanis már túlságosan nagy spoilert árulnék el.

A sok szomorúság és dráma mellett szerencsére azonban a humor is jelen volt elég sokszor a könyvben. Elég csak Josh legjobb barátjára, Drew-ra gondolni, aki akár az igazán komoly alkalmakat is képes volt elviccelni. Drew is nagyon szimpatikus volt – nem beszélve a csodálatos karakterfejlődéséről – engem mégis az anyukája nyűgözött le a legjobban, természetesen csak Nastya és Josh után. Imádtam a közös Vasárnap délutáni vacsorás jeleneteket, amit Drew anyja tett színesebbé. Tulajdonképpen minden mellékszereplőt sikerült valamilyen szintem megkedvelnem, és egy karakter sem volt felesleges.

Értékelés: 10/10.
Rengeteg mindent tudnék még írni, ám azzal már túlságosan spoileres lennék, azt pedig most kivételesen nem szeretném, hiszen a poszt célja a könyvajánlás. Remélem többen is kedvet kaptatok a könyvhöz, amit tényleg érdemes legalább egyszer az életben elolvasni. Ritkán hatódok meg egy sorozaton vagy filmen, pláne egy könyv esetén, Katja Millay zseniális alkotásán azonban sikerült…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.