Egynyári kaland: Május 13-án rajtol el a közmédia tinisorozatának második évada!

Nagyon várós már a premier.

Kevés műsort nézek a közmédia csatornáin, sőt mi több, csak A Dal illetve az Eurovíziós Dalfesztivál közvetítéseit követem rendszeresen. Hozzájuk társult 2015 tavaszán az Egynyári kaland sorozat, aminek eléggé érdekes volt a pilotja ahhoz, hogy továbbmaradjak. A teljes első évadot még azon a nyáron bedaráltam, ami nagyon bejött, ám kritikát sajnos valamilyen okból kifolyólag mégsem sikerült írnom.

Mivel egész szép számokat hozott a sorozat, így még azon nyáron be lett rendelve a folytatás, amit tudomásom szerint tavaly tavasszal le is forgatott a stáb, a közmédia azonban bizonytalan időre elhalasztotta a nyárra beígért premiert, nem is akármeddig. Közel egy éves csúszás után ugyan, de végre premier időpontot kapott a második évad, amelynek a rajtja május 13-án, szombat este 19:30-kor esedékes.

Az új szezonra visszatérnek főhőseink nagy része, egyedül a Fannit alakító Döbrösi Laura nem tudta vállalni a folytatást a HBO-s Aranyélet miatt, míg a Petit megszemélyesítő Vecsei H. Miklós csupán egy részben lesz jelen vendégszereplőként, ám az alkotók szerint rövid ittléte alatt alaposan megkavarja majd a szálakat. Természetesen új szereplők is érkeznek, méghozzá két új állandó szereplővel gazdagodik a show, akik a sztori szerint testvérek. Bővebb információt a csatorna által kiadott szinopszisban találhattok:

A második évad története ott folytatódik, ahol az első befejeződött – egy év elteltével. A fiatalok most már elsőéves egyetemistaként térnek vissza Balatonfüredre: Zsófi (Schmidt Sára) és Bence (Rubóczki Márkó) párként, Dóra (Dobos Evelin) és Gábor (Héricz Patrik) pedig barátokként. Négyesük a szerelmi csalódás miatt hazaköltöző Levivel (Király Dániel), és húgával, a különcködő Lucával (Walters Lili) egészül ki. A romantikus szálak mellett ismét megjelennek a családi kapcsolatok, és természetesen a humor is fontos eleme marad a sorozatnak.

A közleménnyel egy időben kijött az első trailer is, amiből bizony már sok mindenre lehet következtetni, hogy mégis milyen irányra számíthatunk majd. Az én kedvemet mindenesetre nagyon meghozta a folytatáshoz, remélem nektek is tetszeni fog.

Én tehát nagyon várom már a második évad premierjét, amely az elsőhöz hasonlóan hat epizódból fog állni, tehát kvázi egy film hosszúságának felel meg. Nagy valószínűséggel most is egyhuzamban fogom ledarálni a sorozatot a nyár folyamán, ám ezúttal igyekszem majd kritikát is megfogalmazni a látottakról. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.