Desperate Housewives (Született feleségek): A harmadik évadról

Tetszett ez az évad is, Orson múltja is érdekes volt, bár nekem Applewhite-ék titka egy picit jobban bejött.

Marcia Cross az utolsó részekben nem szerepelt, kivéve az évadzáró epizódban, ami nyilván annak volt köszönhető, hogy babát, pontosabban babákat várt. Szegény Bree mindig megjárja a pasikkal: Rex megcsalta, George megölte Rex-et, kijárna már neki egy rendes pasas. Ám Orson-nak is vannak titkai, ami itt a Lila Akác Közben nem sokáig marad titok. Susan-nal most nem szeretnék foglalkozni, Ian nagyon nem kellett volna a sorozatba, Gaby-ék pedig jól megjárták a béranyával. 

Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Bree: Azt kell mondanom szépen felépítették Orson titkát, az elején ugyanis úgy tűnt, hogy megölte Alma-t, és Monique-ot is, ám mint kiderült Alma él (bár nem sokáig), Monique-ot pedig az anyja Gloria ölte meg. Miután kiderült az igazság Bree visszafogadta Orson-t és együtt elutaztak. Be kell vallanom, nagyon izgalmasra sikeredett az a rész, amikor Gloria meg akarta ölni Bree-t, bár tudtam, hogy úgysem jár sikerrel, de jó rész volt. Danielle terhes lett, és Bree, hogy kitaláljon valamit, Danielle-t is magukkal vitte az utazásra, ahonnan a lány nélkül tértek vissza. Bree ugyanis azt találta ki, hogy majd ő felneveli unokáját, úgy, mintha a saját gyereke lenne.

Gaby: Amit írtam a második évad kapcsán róla, hogy megindult egy karakterfejlődés, na az most leállt, mondhatni visszatértünk az első évados Gaby-hoz. Miután kiderült, hogy a szobalány nem is az ő babájukat hordozta 9 hónapon át. Majd jött Victor Lang, a milliomos. Na itt tért vissza Gaby azzá, akit megismertünk. Csak azért jött össze Victorral, mert sok pénze van, holott még mindig Carlos-t szereti. De az esküvőjükön végre Gaby is belátja, hogy hibázott, ám ekkor már késő volt.
Lynette: Kicsit fura volt, amikor kiderült Tom-ról, hogy van egy eltitkolt lánya, ám az anyja Nora és Lynette között zseniális jeleneteket hozott a helyzet. Én egy picit sajnáltam, amikor Nora meghalt, szívesen néztem volna még a két anya rivalizálását. Ezután jött Tom nagy ötlete: pizzázót nyit. Végül Lynette otthagyja az állását, hogy a családi vállalkozásban dolgozzon. Majd amikor Tom lesérült, jött Rick aki nagyban hozzásegített  ahhoz, hogy a pizzázó sikeres legyen. Tetszettek Lynette és Rick közös jelenetei, végig azon voltam, mikor jönnek már össze, végül Lynette kirúgta. Az évad végén pedig kiderül, hogy rákos. Ez egy nagy WTF pillanat volt.


Susan: Mint már írtam idén nagyon elrontották a karaktert. Miért kellett összejönnie Ian-nal? Én feleslegesnek tartottam. Jó persze, tudom amikor Mike felkelt, Edie teljesen Susan ellen hangolta, de én akkor sem tartottam jó ötletnek, hogy Susan és Ian összejöttek. A végén persze szakítottak, és Susan újra összejött Mike-al.
Edie: Nagy szerencséje volt, hogy pont ő volt bent, amikor Mike magához tért, és nem emlékezett semmire. Ezt jól kihasználva hazugságokkal tömte tele a fejét, csak azért, hogy megszerezhesse. Ezt nem tartottam fair dolognak, de megértettem őt, hisz vele senki sem foglalkozik. Majd összejött Carlos-sal. Sajnos tudtam, hogy ez se fog sokáig tartani, mert Carlos sose volt szerelmes Edie-be, ő még mindig Gaby-t szerette. Csak azért maradt vele, hogy csináljanak egy gyereket, Edie persze titokban továbbra is szedte a fogamzásgátlót. Mikor kiderült Carlos elhagyta őt, Edie bánatában felakasztotta magát. Na ez volt még egy WTF pillanat. Nem hittem volna, hogy képes ilyen messzire elmenni.

Értékelés: 9/10
Még mindig nagyon jó a sorozat, bár nekem a második évad egy picit jobban tetszett, de ez is jó évad volt. Remélem Edie-nek nem lesz semmi baja, mert nagyon megszerettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük