Az ének iskolája harmadik évfolyam: Promóciós képek a tanári karról

Ma este elstartol a harmadik széria!
Ma este végre visszatér Az ének iskolája, mely véleményem szerint a kereskedelmi csatornák műsorkínálatát nézve az egyik legjobb műsor. Az első két szériát nagyon szerettem, remélem a harmadik évadban sem kell majd csalódnom. Azért is tartok egy kicsit az új részektől, mert lesz egy-két változtatás, amiről egyébként már többször is írtam.

Viktor és Friderikusz Sándor távozását ugyan nagyon sajnálom, mégsem vagyok túlzottan szomorú, hiszen szerintem Caramel és Ördög Nóra is legalább olyan jók lesznek a szerepkörükben, mint elődjeik. A korhatár változtatás aggaszt inkább, hiszen 8-14 helyett 7-17 éves gyerekek illetve kamaszok jelentkezhettek idén, ezzel pedig nagyon érezhető lesz majd a különbség, kicsik és nagyok között. Ha már a változtatás mellett döntöttek, a legjobb megoldás az lett volna, ha most két osztályt indítanak, kicsiknek és nagyoknak is, és így akkor két győztes került volna ki a végén.
De meglátjuk milyen lesz így az idei mezőny, ami tehát ma este 18:55-kor fog elrajtolni. Ma este az első válogató kerül adásba, amelyben a diákok felét, vagyis összesen nyolc delikvenst ismerhetünk majd meg.
Addig is, hogy még jobban ráhangolódjunk a műsorra, elhoztam nektek a Tanári Karról készült friss képeket, HQ méretben, melynek forrása a TV2 Sajtóoldala. Mivel nagyon kevés helyen láttam még ezeket a képeket, ezért feliratoztam, de szerintem ez az összhatást egyáltalán nem rontja el. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük