A Dal 2015: A második elődöntő résztvevőiről

Holnap este kezdetét veszi a második elődöntő.

Bár múlthéten nem voltam teljesen megelégedve a zsűrivel, valamint a továbbjutók személyével sem feltétlenül értettem egyet, ettől függetlenül természetesen továbbra is A Dal nézője maradok, hiszen megszerettem a műsort, ráadásul Farkas-Jenser Balázs és Szakács Gergő kiesésével még így is maradtak kedvenceim, akik közül holnap este fog fellépni.

De nem is húzom tovább a szót, jöjjön az a tíz előadó, akik közül hatan ismét továbbjutnak majd a középdöntőbe. (Adott versenyző nevére kattintva elérhetitek a dalt is.)

Chances: The Night

Többször is említettem már, hogy szerintem a műsor gyengéje a zenekarok/bandák. Sajnos ez alól a Chances sem kivétel. Az elején a dallamvezetés különösen tetszik, ám miután a frontember elkezd énekelni, egyre jobban unalomba fullad számomra. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez a dal nem túlságosan tetszik. Hallgatható, de nem A Dalba való. Talán pont ezért fognak bekerülni a középdöntőbe…

Heni nagy kedvencem, legújabb slágere, az Ég veled rettenetesen tetszik, így nagyon örültem, mikor kiderült, hogy indul az idei Dalban. A benevezett dala, az Ébresztő viszont már nem nyerte el annyira a tetszésemet. Nem rossz a dal, csak szerintem nem való az Eurovíziós Dalfesztiválra. Egy kissé tucatdal lett, ami nem feltétlenül baj, csak nem ezzel kellene képviselni hazánkat. Ettől függetlenül drukkolok Heninek, hogy bekerüljön a Középdöntőbe, mert helye van ott. Szegény lánynak mozgalmas hete lehet, hiszen míg Szombaton A Dalban fog bizonyítani, addig Vasárnap este duettezni fog Kovács Gyopárral a Rising Starban. 🙂

Elképesztő hangja van Éliás Gyulának, ezért nem kétség, hogy helye van a Középdöntőben. De, hogy a dalról is írjak, sajnos nem ez a legjobb munkája. Nem arról van szó, hogy nem tetszik, mert igenis tetszik, és fülbemászó is, csak egyszerűen szerintem ez nem való Bécsbe. Ettől függetlenül, ahogy már mondtam, helye van a Középdöntőben, és szerintem csont nélkül tovább is fog majd jutni, de a Run to You-t pedig biztosan meg fogom még párszor hallgatni. 🙂

Az idei széria egyik újonca Ív, aki első látásra rendkívül szimpatikus, ráadásul a hangszíne is érdekes, nekem nagyon bejön, a Fire c. dala viszont nem. Sajnos túlságosan tucatdal, ám mégsem tudnám azt mondani rá, hogy nem szívesen látnám őt a Középdöntőben. Kétségkívül sokat számít majd, miképp fog élőben produkálni Ív, így majd csak azután fogom tudni eldönteni, hogy örülnék-e a továbbjutásának vagy nem.

Nem szeretnék róluk hosszasan ecsetelni, hiszen nagyon nem csípem a rockot (ez alól talán csak a Tankcsapda egy-két száma kivétel), így nem is igazán tudom kritizálni a Leander Rising teljesítményét. Mindenesetre annyit megjegyeznék, hogy szerintem nem valami jó helyezést érnék el, ha ők mennének Bécsbe…

A New Level Empire bandával szimpatizálok a legjobban. A tavalyi számukat, a The Last One-t nagyon szerettem, viszont az idei Homelights már sajnos nem jön be. Ettől függetlenül szinte biztos vagyok, hogy továbbjutnak majd a következő fordulóba.




Akárcsak Ív esetében, Oláh Gergő esetében is sokat fog majd számítani, miképp fog teljesíteni holnap este. Az X-Faktorban már bebizonyította a tehetségét, így nem is aggódok amiatt, hogy esetleg nagyon hamis lenne, csak nekem most szükségem lesz arra, hogy élőben hogyan fog hangzani a dal. Első hallgatásra ugyanis azt érzem, hiányzik belőle valami plusz.

Nagyon tetszik a dal stílusa, ráadásul rendkívül fülbemászó is, az énekesnő szimpatikus, valamint a dallama is egyedi mégis felemás érzéseim voltak első hallásra. Bár tetszett a dal, mégsem érzem azt, hogy ez Bécsbe való lenne. A holnapi teljesítményükre mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok.

Nagyon szeretem a srácot, mikor megmarad csak a harmonikázásnál. Abban rendkívül tehetséges, viszont ami az éneklést illeti, abban még nagyon sokat kell fejlődnie. Elismerem, hogy érdekes a hangszíne, mégis az X-Faktorban az esetek többségében nagyon hamis volt, így nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog teljesíteni holnap este. Ami a Give Me Your Love-t illeti, nem rossz a dal, de a témája miatt egyáltalán nem való az Eurovíziós Dalfesztiválra…

Nagyon szimpatikusak az ikrek, a hangszínüket is szeretem, de sajnos a The Voiceban többször voltak hamisak, mint jók. Éppen ezért akárcsak Szabó Ádám esetében, nagyon sokat fog számítani, miképp adják majd elő a dalukat élőben. Első hallásra egyébként nekem nem jön be az Our Time, így értelemszerűen nem szeretném, hogy továbbjussanak a középdöntőbe. Az éneklést azonban ne hagyják abba, és kívánom, hogy még sokat halljunk róluk. 🙂
Összességében tehát, első hallásra akik továbbjutásának örülnék, az nem már mint Dér Heni, Éliás Gyula Jr. feat Fourtissimo, valamint a tavalyi teljesítményük alapján a New Level Empire. Továbbá nagyon kíváncsi vagyok Oláh Gergő, Szabó Ádám és Ív dalára is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük