X-Faktor 2014: Nagy Ricsi búcsúzott a Finálé előtt

Tegnap este meglepően zárult az utolsó döntő.
Mint mindig, most is premierben néztem az adást, és sajnos azt kell, hogy mondjam, most is ugyanolyan unalmas volt, mint eddig a legtöbb adás. A versenyzők előadásai egész jók voltak, a legtöbbször jó dalt választottak, de a rengeteg reklám, visszatekintések, és szavazásra biztatások miatt na meg persze és a nulla izgalomnak köszönhetően kimondhatom, hogy ez a műsor már rég nem az, amit anno megszerettem.
Az utolsó percben azonban mégis tudtak meglepetést okozni, hiszen amikor Nagy Ricsi és Horányi Juli állt a színpadon, és kettejük közül csak egyvalaki juthatott tovább, szentül megvoltam győződve, hogy Juli fog kiesni, a mai adásban pedig vagy Andi vagy Ricsi fog nyerni. Erre a nézők úgy döntöttek, hogy Nagy Ricsi számára érjen véget a verseny. Nem csak engem ért váratlanul ez a döntés, hanem szemmel láthatólag Julit és Ricsit is, hiszen amikor már csak ketten vártak a döntésre, érezhető volt Juli arcán, hogy nem ő fog továbbjutni, ám amikor Bence az ő nevét mondta, szegény lány örömében összeesett. 🙂
Fotó: RTL Sajtóklub/Kovács Tamás
Örülök ám Juli továbbmenetelének, azonban sajnálom is Ricsi kiesését. De ez van, a ma esti fináléban tehát Benji, Horányi Juli és Tóth Andi fog részt venni, és közülük kerül ki a győztes. Tippre harmadikként Juli fog végezni, másodikként Benji, a versenyt pedig Andi fogja megnyerni.
Ne feledjétek, ma délután 13.20-tól X-Faktor Nap, melyben sok korábbi versenyző visszatér, hogy előadja legújabb szerzeményét, valamint a Tisztalaposok is visszatérnek, hogy előadják azt a dalt, amivel a legelső élő adásra készültek, tehát ismét dalra fakad Gwendolin, nagy örömömre. 🙂 Az adást egyébként Szabó Zsófi és Barabás Éva fogja vezetni.

Én ma egyébként Rising Star-t fogok nézni, hiszen sokkal izgalmasabb, valamint ott szavazni is tudok, ráadásul öt kiesett versenyző ismét esélyt kap a bizonyításra, így az X-Faktort majd csak holnap fogom visszanézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük