Érdekes hírek érkeztek a sorozattal kapcsolatban.
Bár a Scandal tegnap este 7 évad után véget ért, a finálé pedig tartogatott néhány meglepetést, köztük egy halálesetet is, nem biztos, hogy végleg búcsút kell intenünk a karaktereknek! Az Entertainment Weekly egyik riportere ugyanis azt a kérdést tette fel Shonda Rhimesnak, a sorozat kreátorának, hogy van-e esély arra, hogy egyes karakterek néha-néha felbukkanjanak a másik sorozatában, a How to Get Away with Murder, amit itthon ugyebár az AXN ad Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? címen.
Maga a kérdés egyáltalán nem légből felkapott, hiszen márciusban már keresztezték egymással a két sorozatot, egy dupla crossover keretein belül, melyben többek között Kerry Washington illetve Viola Davis is átugrott a másik sorozatába, szóval igenis lenne értelme továbbvinni ezt a szálat. Nos, Rhimes nem zárkózik el ettől a lehetőségtől, de mindez egyáltalán nem rajta múlik, hanem a sokkal inkább Peter Nowalktól, aki történetesen a HTGAWM showrunnere és kreátora is egyben. Ha pedig ő indokoltnak fogja látni az átjárást, akkor bizony végre is fogják hajtani.
Hovatovább, a cikkben még azt is megemlítik, hogy jelen pillanatban a legesélyesebb Cornelius Smith Jr. karakterének, Marcus Walkernek a felbukkanása tűnik, aki a crossover ideje alatt Annalise egyik tanítványához került közelebb kapcsolatba. A színész egyébként szívesen megismételné szerepét, szóval semmi sem kizárt.
Vagyis egészen pontosan egyvalamit azért már kizárhatunk, ugyanis Shonda egyértelmű nemmel felelt arra a kérdésre, hogy tervez-e egy Scandal spin-offot indítani, mint tette azt nemrégiben a Grace klinika esetében.