Úgy tűnik a Supergirl készítői is hisznek az élet körforgásában.
Már javában zajlik az idei Comic Con fesztivál, hol máshol mint San Diegóban, ahova bár elsősorban a képregényes sorozatok készítői és színészei látogatnak el, de azért megszoktak fordulni más alkotók is. Nemrég a Supergirl panelére is sor került, ahol nyilvánvalóan az október 6-án debütáló ötödik évad történetére is kitértek, ám ezt most ezúttal én szándékosan elkerültem, lévén még nem láttam a negyedik etapot. A színészek részéről történő változásra azonban én is kíváncsi voltam, így gondoltam ha már megnéztem, megosztom veletek a jó és rossz híreket.
Első körben arról lehetett olvasni, hogy a már második évadtól visszatérő szereplőként jelen lévő Andrea Brooks megkapta az állandói szereplői státuszt, így várhatóan Eve nagyobb szerepet fog kapni a történetben. Ezt követően derült ki, hogy lesz egy nagy visszatérőnk is, na nem a csodálatos Calista Flockhart személyében, akinek a felbukkanására még mindig reménykedem, hanem egy olyasvalakire lehet számítani, aki még a harmadik évad végén hagyta ott a csapatot.
Egészen pontosan Jeremy Jordan visszatéréséről van szó, aki tavaly azért hagyta el a fedélzetet, hogy hazaköltözhessen Londonba és több időt tölthessen a feleségével, valamint a színházi karrierjét is szerette volna továbbépíteni. A pletykák szerint Winn valamikor az ötödik évad második felében fog ismét megjelenni National City-ben, akire remélhetőleg több epizódon keresztül számíthatunk majd. Én nagyon örülök ennek a hírnek, hiszen Winn olyannyira a szerves részét képezte a sorozatnak, hogy egyelőre el sem tudom képzelni, milyen lett végül nélküle a negyedik…
Az öröm mellé azonban egy kis üröm is vegyül, hiszen a mai nap derült ki, hogy ismételten lesz egy olyan távozó, aki a kezdetek kezdetétől jelen volt. Ezúttal a korábban Született feleségekben is feltűnt Mehcad Brooks, hogy nem kíván a továbbiakban állandó szereplőként jelen lenni, és inkább a filmes szerepekre koncentrál a továbbiakban, valamint írói vénáét is ki szeretné próbálni, hiszen amellett, hogy egy kábelsorozatot kezdett el fejleszteni, szeretne megírni egy könyvet is. Arról mindenesetre nem szól a fáma, hogy Brooks “csak vissza lesz fokozva visszatérő-, netalántán vendégszereplői státuszba”, vagy egyáltalán nem tér már vissza a folytatásra. Egy biztos, októberben minden kiderül!