A Barátok közt egykori Berényi Timijével távozásakor készítettem egy kis interjút.
Rada Klaudia 2009-től egészen 2012.júliusáig volt a sorozat tagja, amikor pedig távozott volt olyan kedves, és válaszolt pár kérdésemre. Timi szerepét Jelinek Éva vette át.
FIGYELEM: az interjút 2012.augusztusában készítettem!
Talán kevesen tudják, de Klaudiának nem a Barátok közt volt az első szereplése, hanem a Reset the film című rövidfilm, amit egyébként számos díjra is jelöltek! Ám a nagyközönség nem nagyon láthatta, mivel ez egy pályázatra készült.
|
2011-ben. Fotó: RTL Sajtóklub/Klinszky Gábor |
– 2009.márciusban kezdted el a forgatást a Barátok köztben. Hogy emlékszel vissza az első forgatási napra?
Első nap, nagyon izgis volt, mert Fodor Zsókával is forgathattam. Mivel már álltam előtte is kamerák előtt, nem voltam annyira megijedve, mint ahogy sokan gondolják, hogy ijesztő.
– Hogy kerültél bele a sorozatba?
Anyuék erre mindig azt mondják jókor voltam jó helyen. Egy ügynökségnél voltam regisztrálva, és onnan küldtek a válogatásra, ami jól sikerült. Nagyon sokan voltunk. Meg kellett tanulni egy szöveget, és eljátszani.
– Nem hiányzik a forgatás?
Néha igen, néha nem.
– Hogy telnek most a napjaid?
Általában izgalmasan, mert van egy barátnőm, aki szinte a tesóm.
– Hogy néznek ki a díszletek?
A helyszíneket, lakásokat 3 fal veszi körül, mert a 4. kamerákból áll.
– Hányszor próbáltátok el a jelenetet?
Áltatában 2-3 alkalommal, de ha baki volt többször is.
– Hány jelenetet vettetek fel egy nap?
Több jelenetet.
|
Sorozatbeli édesapjával, Berényi Miklóssal (Szőke Zoltán). Forrás: baratok.hu |
– Hogy bírtad a forgatásokat és a tanulást egyszerre?
A régi iskolámban nem volt túl könnyű, mert nem volt segítségem, de az új suliban a jegyeim is sokkal jobbak lettek. Sokszor este csináltam leckét, vagy volt olyan is, amikor bent a stúdióban. Voltak szünetek és akkor leültem és megcsináltam.
– Melyik színészt/színésznőt szeretted meg jobban, és miért?
Varga Izát szerettem a legjobban, mert mindig adott egy-két tippet, és megértő volt.
– Melyik gyerekszínésszel jöttél ki a legjobban?
Nem nagyon voltam gyerekszínészekkel, csak a jelenetekben.
– Kit tartasz a legjobb színésznek és színésznőnek?
Nálam nincs még ilyen sorrend. Itt a sorozatban mindenki nagyon jó.
– Varga Izabellával a forgatásokon kívül is tartod a kapcsolatot? Ha igen, akkor jól kijössz a gyerekeivel?
Forgatáson kívül találkoztam már az Iza lányaival, de nem tartjuk a kapcsolatot igazán. A lányai nagyon aranyosak.
|
Vörös Kingával a mai napig tartja a kapcsolatot. |
– A régi szereplők közül tartod valakivel a kapcsolatot?
Vörös Kinga nagyon jó barátnőm maradt, mind a mai napig. A sorozatban ő volt Weidner Kamilla, Nikolett lánya.
– A stábbal jó a kapcsolatod?
Persze, főleg a kamerás fiukkal. Sok mindent megtanultam tőlük.
– Kit szeretsz a legjobban?
Erre nem tudok mit mondani, mert mindenkivel nagyon jó volt a kapcsolatom.
– Magadat amúgy mennyire szeretted visszanézni?
Egyszer-kétszer megnéztem, ha éppen ott ültem a nappaliban, de egyébként nem nagyon érdekelt.
– Van olyasmi, amit a Barátok közt miatt kellett elsajátítanod?
Nem volt sok ilyen, mondjuk egyet megemlíthetek, az a tánc. Amit a tehetségkutatóra kellett megtanulni. Azt nagyon nem szerettem.
– Nem gondolkoztál már azon, hogy a színpadon is kipróbáld magad?
Színpad? Á nem. Az nagyon nem nekem való.
– Sokan megállítanak az utcán, hogy kérjenek tőled autogramot vagy esetleg egy közös képet?
Nagyon aranyosak az emberek. Sokan odajönnek, és megdicsérnek, képet készítenek, és persze az autogram sem marad el.
|
Sorozatbeli édesanyjával, Balogh Nórával (Varha Izabella). Forrás: baratok.hu |
– Azonosítottak már téged a szerepeddel?
Igen, elég érdekes, mert azt hiszik, hogy én ilyen kis nyafis, libuska vagyok. Az életben teljesen más vagyok.
– Szoktál menni közönségtalálkozókra?
Közönségtalálkozón egyszer voltam, érdekes és izgalmas volt. Látni, hogy a sok ember mennyire szereti a szereplőket, persze engem is.
– Utoljára megkérdezném most így, hogy kiszálltál a sorozatból, vannak már terveid a jövőre nézve? És ha igen, akkor mik?
Most az iskola lesz nagyon fontos. Hetedikes leszek úgyhogy a továbbtanulás miatt jobban kell majd tanulnom. Persze így sem vagyok rossz tanuló, de még kell csiszolni a tanuláson. Tervek: Egyenlőre nem tervezek , de ha valaki felkér, és az eszébe jutok akkor ha tudom bevállalom amit adnak. De már csak kisebb szerepeket, vagy divatbemutatót. Hívtak egy másik új sorozatba, de még nem akarok róla elárulni semmit. Majd meglátjuk.
|
Miután kilépett a sorozatból. Levágatta a haját, és édesanyja szerint sokkal vadócabb lett. |
Köszi, a kérdéseket, örülök, hogy megkerestél. Remélem, aki eddig szeretett, nem felejt el.
Post Views: 2 740