Premiersorozatokkal erősít a megújult FilmCafé

A sok újdonság pedig arculatváltást is kívánt.

Mától, vagyis Május 18-tól megújult arculattal valamint tartalommal várja nézőit a Film Café, mely eddig elsősorban a nőket célozta meg, ám ezentúl megpróbál általánosabb lenni, így helyet kapnak a kínálatban például a vígjáték sorozatok is. Az első héten rögtön három sorozatpremier is lesz, és bízzunk benne, hogy nem lőnek el most minden patront, vagyis folyamatosan érkeznek majd az új sorozatok, illetve a már meglévő sorozatai vadonatúj évadai.
A továbbiakban az erről szóló Sajtóközleményt olvashatjátok.
http://3.bp.blogspot.com/-Z0lFXMKnGTA/VQVmU3jS7rI/AAAAAAAAFVM/N47T7ZQSYvY/s1600/elv%C3%A1laszt%C3%B3.jpg
Sajtóközlemény: Május 18-tól megújul a Film Café

A külső változások mellett tartalmilag is megújul a csatorna: országos televíziós premierek érkeznek már az első naptól kezdve. Az exkluzív sorozatpremierek a három legnépszerűbb műfajt képviselik, ezek a vígjáték, a krimi és a kaland/fantasy.
A hétfőn kezdődő újdonságok egyike az Apa csak egy van (Last Man Standing) című sorozat, Tim Allen (Télapu) főszereplésével. A színész-komikus minden nap a Filmcafe főszereplője lesz, parádésat alakít ebben a nagysikerű amerikai szitkomban. A családi komédia bemutatja, milyen az élete egy olyan férfinak, aki imád minden férfias dolgot, például túrázni, vadászni – mégis három lánnyal áldotta őt meg az ég. Egyetlen szerencséje, hogy munkájában kiélheti igazi férfi énjét – de nem tartózkodhat állandóan a munkahelyén, hiszen hazavárja őt a négy nő…
Az országos televíziós premierek közt szerepel a Született boszorkányok (Witches of East End) című fantasy-sorozat, Julia Ormonddal a főszerepben. A 2013-ban forgatott amerikai sorozatot hétfő esténként vetíti a csatorna. A Melissa de la Cruz sikerkönyvéből készült filmsorozatban a különleges Beauchamp család életét ismerhetjük meg. A többgenerációs boszorkány família élén Joanna Beauchamp (Julia Ormond) áll. Két lánya, Freya (Jenna Dewan Tatum) és Ingrid (Rachel Boston)egy véletlennek köszönhetően szembesülnek titkos múltjukkal. Sötét és misztikus események láncolata kezdődik, ráadásul anyjuk testvére, Wendy (Madchen Amick) visszatér az életükbe, amely így végérvényesen a káosz felé halad. Létezik, hogy átok ül a családon? Itt az idő, hogy a lányok felismerjék, elfogadják és belenyugodjanak abba a képtelenségbe, hogy ők született boszorkányok. Méghozzá az újgenerációs fajtából. A tízrészes sorozat amellett, hogy kifejezetten látványos, kimondottan izgalmas is, hiszen rögtön egy gyilkossági szállal indul a történet, amely természetesen egyre szövevényesebb és csavarosabb utakat jár be.
A nagy svindli (White Collar) ötödik és hatodik évada valamint a Tudorok (The Tudors) című sorozat mellett a könnyed, romantikus vígjátékok kedvelői péntek esténként a Ketten jegyben (Marry Me) című vadonatúj sorozatot is megtalálják a Filmcafen, amelyet az Egyesült Államokban a legjobb új vígjáték kategóriában People’s Choice-díjra jelöltek idén. A tévedések vígjátékában Annie és Jake hat éve elválaszthatatlanok. A sorozat ott indul, amikor kéthetes álomvakációról térnek haza. Jake mindent elrendez a tökéletes lánykéréshez, de az utolsó pillanatban Annie-n kitör a pánik. Vajon valaha megkéri-e szerelme a kezét, hiszen ha a paradicsomi szigeten ez nem történt meg, akkor mikor? Amikor a leginkább azon vagyunk, hogy a dolgok jól süljenek el, akkor üt be a káosz. De egy dolog biztos: ők ketten egymásnak lettek teremtve.
A premierek pontos időpontjai:
Apa csak egy van (Last Man Standing)
Első rész: Május 18. Hétfő 19:00
Folytatás: Minden Hétköznap 19:00
Született boszorkányok (Withes of East End)
Első rész: Május 18. Hétfő 21:00
Folytatás: Minden Hétfőn 21:00
Ketten jegyben (Marry Me)
Első rész: Május 22. Péntek 18:00
Folytatás: Minden Pénteken 18:00
A nagy svindli (White Collar)
Ötödik évad premierje: Május 22. Péntek 21:00

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük