Évértékelés 2015: A tíz kedvenc sorozatom

Tavaly is rengeteg sorozatot sikerült megnéznem – talán még többet is mint 2014-ben – a nagy darák alatt pedig sok kedvencet avattam, éppen ezért lehetetlen lett volna csak ötöt kiválasztani a rengetegből. Éppen ezért, az eddigi megszokottaktól eltérően ezúttal tíz olyan szériát mutatok be nektek, amik a maguk módján annyira megfogtak, hogy bebiztosították a helyüket a 2015-ben megnézett kedvenc sorozataim kategóriába.

Igazság szerint még az upfronts idején nem sok reményt fűztem a sorozathoz, éppen ezért is ért végül meglepetés az első résszel kapcsolatban, és a folytatásra sem lehet panasz, hiszen frenetikus első évadot zárt az Empire. Izgalmas történet mellett a zene fogott meg a leginkább. Bár már nagyon kíváncsi vagyok a második évadra, azt hiszem mégiscsak bevárom, amíg itthon is befejezésre kerül a magyar FOX-on, ugyanis azon kivételes sorozatokhoz tartozik, amelyik szinkronnal sokkal élvezhetőbb, mint az eredeti nyelven.

Kissé kakukktojásnak tűnhet ezen a listán a sorozat, lévén egy MTV-s tinisorozatról beszélünk, ahol azért nem az erős színészi alakítás és történet a jellemző, én mégis nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy a második évad második felére bizony rájöttem, hogy vannak hibái a sorozatnak. Kritika ugyan még nem született a legutóbbi részekről, ezt a hiányosságot azonban februárban mindenképpen pótolni fogom. Addig is, aki még nem ismeri a sorozatot, annak elárulom, hogy stílusban kicsit az Awkwardra hajaz, mégis a két év alatt úgy érzem, hogy sikerült megtalálta a saját vonalát, így egyértelműen nem egy klónról beszélünk.

Többször is mondtam már, hogy számomra a legkedvesebb sorozat mindig is a Charmed marad, a bűbájosokat azonban a McKinley diákjai követi a sorban. Nos, a kedvenc sorozatom a harmadik évadtól egyre csak hullámzóbb minőségű etapokat produkált, éppen ezért vágtam neki felemás érzésekkel az utolsó szezonnak. Szerencsére azonban Ryan Murphy és társai végeredményben igencsak méltón búcsúztatták el a sorozatot, ami a tavaly márciusi vége óta egyre csak hiányzik. Leginkább az új dalok hiánya a legfeltűnőbb, hiszen sokszor hallgattam őket, miközben vártam az új részeket…

Az alapsztori miatt nagy elvárásaim voltak a sorozathoz, amit a pilot maximálisan teljesített, sőt mi több, a további részek még minőségibbre sikeredtek. Tavaly okkal volt ez az egyetlen sorozat, amit hetiben néztem, hiszen annyira beszippantottak a fordulatos történetekkel, és az izgalmas szereplőkkel. A második évadnak egyelőre még csak az első részét láttam, ami erősen építkezős jellegű volt, a folytatást szerintem csak a nyáron fogom majd csekkolni.

A sok misztikumos sorozatok után kicsit félve kezdtem neki a The CW tavalyi újoncának, végül egyértelműen pozitívan csalódtam az első részben. Az íróknak sikerült remekül összepasszolnia ezt a zombi vagyok ezáltal tudok segíteni a nyomozásokban részt. Régen odavoltam a krimisebb szériákért, ma már viszont egy sem köt le túlzottan, az iZombie által azonban ezt a fajta “hiányt” is kiélhetem, hiszen a heti ügyek kellően érdekesek voltak, miközben a főszereplők is jellemfejlődésen estek át. Az első évad további részei tehát megtartotta a pilottal felállított szintet, én pedig jól szórakoztam a darálás közben, így én csak ajánlani tudom a sorozatot. 🙂

Az elején egyáltalán nem hittem, hogy képes leszek ennyire megszeretni a sorozatot. Az alapsztori érdekesnek tűnt, de mégis ódzkodtam tőle, talán a telenovellás elemek miatt. Végül egyértelműen ez lett a sorozat erőssége, hiszen kamaszkoromban nagy szappanopera rajongó voltam, így jó volt viszontlátni néhány ezekből származó jeleneteket. Arról már nem is beszélve, hogy okkal kapott tavaly Gina Rodriguez Emmy díjat. Az első szezon tehát nekem rendkívül bejött, és már most jó kedvel tölt el, hogyha arra gondolok, hogy nyáron ismét ledarálhatok majd 22 részt.

Nagy meglepetés volt anno a The CW-től, amiért egy ilyen tematikájú sorozattal előállt, mégis milyen jól tette. Már az első évadot is szó szerint imádtam, amit a második szezon csak tetézni tudott. Tele volt WTF fordulatokkal, erős színészi játékokkal, és nem utolsósorban a szerelmi szálak megmaradtak a háttérben, amiért nem győzök elégszer hálálkodni. A napokban pedig a harmadik évad is elrajtolt, én már pedig alig várom, hogy egy dara keretében én is megnézhessem majd a friss részeket.

A The Flash szó szerint jött, látott és győzött. Amikor tavaly nyáron előbb az Arrow harmadik évadát néztem meg, tartottam attól, hogy ha az anyasorozat ekkori mélységekbe repült, akkor mit várhatok el a spin-offtól? Szerencsére az aggodalmam alaptalan volt, hiszen a zseniális pilot után az évad további részei is bővelkedtek izgalomban, akcióban, humorban, fordulatokban, és eközben a karakterek is fejlődtek pont mint az Arrow első etapjában.

A jelenleg képernyőn lévő szériák között egyértelműen a The Fosters a legnagyobb kedvencem. Évről-évre egyre keményebb ám annál fontosabb témákat boncolgat a sorozat, amit öröm nézni. Emellett pedig a karakterek tele vannak élettel, a színészek hitelesen játsszák szerepüket, egészen egyszerűen semmi negatívumot nem találok a sorozatban. A harmadik évad első fele is maga volt a tökély, és az eddigi információk alapján a folytatás is legalább ennyire jó lesz.

Még mindig nagyon szeretem a sorozatot, és nagy lelkesedéssel vágok neki az aktuális darának, ami után nyugodt szívvel kelek fel a székből, mégis a második évad nézése közben bizony rá kellett jönnöm, hogy megvannak a koncepció gyengepontjai. Ha alaposan megnézitek, mindkét évadnak az volt a főszála, hogy régi ellenségek támadják meg Klausékat, akik elől meg kell védeni a kis Hope-ot. Bár a kivitelezés továbbra is izgalmas és akciódús, mégis ha ez az alapelv a továbbiakban is jelen lesz, akkor bizony nem biztos, hogy jövőre is helye lesz a sorozatnak a listán. A nézettség alapján egyébként nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak én vettem észre a hibákat, hiszen a jelenlegi harmadik etap nézettsége egyre csak csökken, nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan fog teljesíteni az új, Pénteki időpontjában a TVD mögött.