ByAlexék visszatérnek a 2017-es X-Faktorra!

Egy hely szabad már csak a mentorok asztalánál.

A héten jelentette be az RTL Klub, miszerint továbbra is számítanak ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti munkájára az X-Faktorban, ám azt egyelőre nem árulták el, hogy mégis ki fog beülni Tóth Gabi megüresedett helyére. Persze jobban belegondolva érthető a csatorna titokzatossága, hiszen a válogatások forgatása csak a nyáron kezdődnek majd el, így bőven van még idő a nagy bejelentésre.

Addig is bőszen promózzák a május 20-ai időpontot, nem ok nélkül, hiszen a fővárosban lakóknak ez lesz az utolsó lehetőségük, hogy jelentkezzenek a vadonatúj szériába. E jeles alkalomból pedig egy fél perces videó erejéig egy fiúbandává álltak össze a mentorok, amelyben a fiúk szerint #elkénemenni a válogatásra. Nézzétek csak:

A vidéki meghallgatások egyébként jelenleg is gőzerővel zajlanak, az országjáró turné pedig május 27-énfejezpdik be. Addig is itt lehet nyomon követni, hogy mégis hova fognak még ellátogatni.

A mentorokra visszatérve, személy szerint kíváncsian várom, hogy mégis melyik magyar énekesnőre esik majd a csatorna választása, a “TV2-es vonalnál” megmaradva én szívesen látnám például Radics Gigit, vagy éppen Rúzsa Magdit a fiúk mellett, vagy akár még Tóth Verát is. 🙂

Akárki is legyen a befutó, azon azért erőteljesen el fogok gondolkodni, hogy érdemes lesz-e ismét beneveznem egy újabb X-Faktorra, amelynek a minősége évről-évre csökkent. Remélem ezúttal is lesznek Opitz Barbihoz hasonló kaliberű versenyzők, miattuk ugyanis talán érdemes lesz adni egy újabb esélyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük