Ennél jobb casting hírrel rég találkoztam már. A TV Line tegnap elsőként írta meg, hogy Tom Felton csatlakozott a The Flash csapatához, ráadásul rögtön állandó szereplőként, vagyis az ősszel debütáló…
Szerző: Sanyi
Könyvkritika: Sarah Bannan – Súlytalanul
Kétségtelenül letaglózott a történet vége. Ismételten egy igen súlyos témával foglalkozó könyvet olvastam el, amit egyáltalán nem bántam meg, hiszen az elejétől a végéig rettentő izgalmas volt. Ugyan voltak kisebb…
A Freeform berendelte a Baby Daddy hatodik évadát
Már biztosan elkészül a kultikus századik epizód. Bár a nézettség folyamatosan esik – ma már majdnem olyan számokat produkál, mint amivel a Melissa & Joey anno kaszát kapott – ettől…
Nyári Dara 2016
Ha nyár, akkor kőkemény darálás. Bár az időjáráson továbbra sem állapítható meg egyértelműen, de bizony már rég beköszöntött a nyár, így jó szokásomhoz híven, az eddig megszokottakhoz képest egy hónap…
Teen Wolf (Farkasbőrben) S05/2: Az ötödik évad második feléről
Egyértelműen más irányt vett a sorozat. Továbbra is a kedvenc sorozataim közé tartozik a Teen Wolf, azonban az ötödik évadban olyan koncepcióváltozás történt, a fiatalabb szereplők kiemelésével, amit nem feltétlenül…
Az RTL Klubra érkezik Ryan Murphy vígjátéksorozata
Jövőhéten csütörtökön lesz a The New Normal premierje. Az utóbbi időkben mindig valamelyik kábelcsatornán, rendszerint a Cool-on, vagy az RTL II-n lőtte el a premier vígjáték sorozatait az RTL Csoport,…
Csökkentett üzemmódba kapcsol az oldal!
Július közepéig mindenképpen fennáll az új rend. Biztosan észrevettétek, hogy mostanában eléggé össze-vissza jönnek az újabbnál újabb posztok, a múlthéten például lélegzetvételnyi szabad időm sem nagyon volt, ennek az oka…
Véget ért A Nagy Duett és a Kismenők, győzteseket hírdetett a TV2!
Ezen a hétvégén fináléztak a csatorna tavaszi showműsorai. Szombaton este a Kismenők köszönt el a nézőktől, amelyet végül az énekespalánta, Szabó Bence nyert meg. Személy szerint nagyon örülök Bence győzelmének,…