Érkezik a ValóVilág első évada az RTL+ képernyőjére!
Míg az RTL Goldot lehetne hívni Sebestyén Balázs csatornának is, hiszen a csatorna kínálatának majdnem felét Balázs régi műsorai teszik ki, addig az RTL+ lassan megkaphatná Stohl Buci nevét, hiszen a Survivor első két évada után a ValóVilág 1 kerül majd képernyőre, amelynek ugyebár Stohl András és Czifra Noémi vagyis Nóci voltak a házigazdái.
Ezzel a lépéssel még engem is megleptek, hiszen azt hittem, hogy a formátumából és a sok-sok élő stúdiós adás mivoltából a csatorna sosem fogja megismételni a beköltözős reality-t, erre tessék, mégiscsak bekövetkezett ez a nap. Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesznek megvágva az adások, merthogy a beszavazó és párbaj adásokat szinte biztos vagyok, hogy ki fogják adni, ahogy tették azt nemrég a Survivor esetében, ahol ugyebár az utolsó adás stúdióban zajlott le és a nézők szavaztak a végső nyertesről. Ezt pedig az RTL+-on nem adták le.
Érdemes lesz tehát két hét múlva, egészen pontosan július 9-től az RTL+-ra kapcsolni, ahol 22 órától eleveníthetitek fel Lorenzo, Ági, Szabolcs, Majka és a többiek a fődíjért folytatott mindennapi küzdelmeit élhetitek. Előtte pedig, 20:40-től a Survivor tavalyi, harmadik évada kerül majd képernyőre Istenes Bence műsorvezetésével, a reality fanok számára tehát igazi kuriózummá válik a csatorna.