Alig várom már a folytatást.
Már a téli szünetben sikerült megnéznem a filmet, ám csak most jutottam el odáig, hogy véleményt is formálhassak a látottakról. Már Az éhezők viadala kritikámban is pedzegettem, hogy nem nagyon szeretek nagyon hypolt filmeket nézni, hiszen pont azért mert népszerű, nagyobbak is az elvárásaim, és a legtöbb esetben sajnos csalódnom kellett, mintsem osztani a rajongók véleményét. A Divergent azonban igenis rászolgált arra, amiért ilyen népszerű, hiszen rendkívül jól szórakoztam az első részén. És még az sem zavart, hogy több mint két órás volt, hiszen végig fent tudta tartani az érdeklődésemet. 🙂
A történet a jövőben játszódik, amikor is teljesen átrendeződött a világ, az emberi társadalom öt fő csoportból áll: vannak az intelligensek, az önfeláldozók a bátrak és a barátságosok, valamint olyan olyan emberek is akadnak, akik egyik csoportba sem tartoznak, emiatt le is nézik őket, konkrétan úgy ábrázolták őket, mint ha hajléktalanok lennének. A sztori középpontjában az önfeláldozó Prior család áll, pontosabban Tris, akinek most kell eldöntenie, hogy önfeláldozó marad-e, vagy esetleg egy másik csoporthoz szeretne-e tartozni, ám a döntését a továbbiakban már nem másíthatja meg. Bátyja, Caleb is hasonló cipőben jár, aki végül az intelligenseket választja, míg Tris a bátrak csoportját, ám vigyáznia kell magára, ugyanis egy teszt során kiderül, hogy ő valójában egy elfajzott, és a társadalom ezt nem tűri meg…
Persze nem csak a tömény harcról és akcióról szól az egész, hanem megtalálható benne a romantikus szál is, hiszen Trisnek nagyon is megtetszik a titokzatos Négyes, az érzés pedig kölcsönös, ráadásul a film közepe felé még több mindent megtudunk a fiúról, amik csak még jobban összekovácsolják a párost. Nem szeretném lelőni a poént, próbálok a lehető legspoilermentesebb lenni. Négyes egyébként már az elejétől fogva rendkívül szimpatikus karakter volt, szépen fel voltak építve ezek a dolgok a múltjával kapcsolatban, egy-két dolog bár kiszámítható volt, mégis dobtam egy hátast.
Ami a többi szereplőt illeti, sajnos nem jutott mindenkire elég idő, Tris bátyját, Calebet például jobban is megismertem volna, ahogy a barátnője Christina is kaphatott volna egy picivel nagyobb teret. De ezen kívül semmi negatívumot nem tudok felhozni az első résszel kapcsolatban. Kate Winslet istenien hozta a negatív figurát, öröm volt őt látni tőle nagyon szokatlan szerepben is. Sőt, szerintem neki már ennyi idősen jobban áll a negatív karakter, mint a pozitív.
Végezetül még amit még feltétlenül ki szeretnék emelni, az a csodálatos látványvilág. Rendkívül jól ábrázolták a különböző csoportok lakhelyeit/törzshelyeit, a legjobban mégis az tetszett, mikor az a “zászlós játék” volt, valamint az utána következő jelenet, amikor egy felhőkarcoló tetejéről ugrottak, természetesen egy kötél segítségével. 🙂
Értékelés: 10/10.
Kész engem kilóra megvettek, bár azt azért halkan megjegyezném, hogyha nem Shailene Woodley alakította volna Trist, akkor lehetséges, hogy nem ragadott volna magával annyira a történet. Nagyon kíváncsi vagyok már a folytatásra, remélem az is legalább olyan izgalmas lesz. Ami pedig a könyveket illeti (merthogy könyveken alapulnak a részek) biztosan el fogom olvasni egyszer, remélhetőleg még idén sort tudok majd rá keríteni. 🙂
