90210: A negyedik évadról

Mindent összevetve, nagy csalódás volt a harmadik évadhoz képest.

Bár kétségkívül voltak jó részei a negyedik évadnak, sajnos nagyobb részben unalmas, kiszámítható és töltelék jelenetek tömkelege jellemezte a negyedik szezont. A karakterekből eltűnt a tűz, már ami a karrierjüket és álmaikat illeti, és főként a pasizásra/csajozásra koncentráltak. Utóbbi részben érthető, hiszen most, hogy kirepültek a családi fészekből, mindenki próbálja a maga útját keresni, amihez elengedhetetlen egy társ, mégis valamiért túlságosan hamar kiheverték a szakításokat, és nagyon hamar ismét bepasiztak/csajoztak. Leginkább Naomi és Annie viselkedései tűntek kicsit karakteridegen cselekedetnek, dehogy pozitív példát is mondjak, Adrianna és Ivy rendkívül szép karakterfejlődést ábrázoltak. Hiányozni is fog nekem Ivy az utolsó évadból…
Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Minden szempontból nagy fordulópont volt ez a negyedik évad a sorozat történetében, hiszen főhőseink leérettségiztek, és a készítők nagy dilemma előtt álltak, miszerint hogyan alakítsák úgy a sorsaikat, hogy a legtöbbjüket sikerüljön benntartani a történetben. Ebből a szempontból eléggé fantáziátlanok voltak, ugyanis számomra teljesen hiteltelen volt az, hogy szinte senki sem ment továbbtanulni. Tudom-tudom a legtöbben halasztottak, de az évad történései alapján, szerintem az ötödik évadban nem sokan fognak majd egyetemre járni. Valahol azonban mégis életszerű, hogy az élet hozhat olyan változásokat, amik alapján már teljesen felesleges felsőfokú diplomát szerezni. Vegyük például Naomi-t, akinek végül ha sikeresen beindul a partiszervező vállalkozása, akkor felesleges lesz befejeznie az egyetemet…

És akkor ennyit a felsőoktatásról, és a továbbiakban beszüljünk inkább szeretett karaktereink sorsairól. Annie-ben csalódtam egy picit, aki inkább prostituált lett, minthogy kölcsönkért volna egy kis pénzt a dúsgazdag barátnőjétől. Nyilván ez lett volna a könnyebb döntés, és akkor így rengeteg drámai pillanattól estünk volna el, másfelől kifejezetten élveztem azokat a jeleneteket, mikor Patrick-al volt együtt. Az évad második felében azonban egy kicsit háttérbe szorult, nem beszélve arról, hogy milyen messze áll már tőle a nagy álma, a színészkedés… Nagyon remélem, hogy az ötödik évadban több teret kap majd, és visszatér eredeti álma megvalósításához.
Naomi-val sem voltam kibékülve az évad folyamán, a Holly-val való versengése okozott néhány vicces pillanatot, ám többségében inkább volt unalmas és kiszámítható végkifejletű. A pasizásairól nem is beszélve, megszámolni is nehéz mennyi pasival kavart volt a huszonnégy epizód alatt, az évad végén pedig rájött, hogy számára mégiscsak Max az igazi. Eléggé hirtelen jött ez a fellángolás, de ha már ezt hozták neki az írok, akkor nagyon remélem, hogy hosszabb ideig fog majd kitartani mellette.

De, hogy nemcsak a negatív dolgokat emeljem ki, ahogy már említettem Adrianna és Ivy esetében gyönyörűséges karakterfejlődésnek lehettünk szemtanúi. Míg előbbire nagyon ráfért az, hogy egy kicsit a háttérbe szorítsák, és tulajdonképpen csak asszisztáljon a barátai történéseben, addig Ivy esetében Raj leukémiája rendkívül jó és egyben szomorú jeleneteket eredményezett. Az évad végén, pedig amikor Ray meghalt, elképesztően szomorú jelenetek következtek. Végül Ivy megtalálta a boldogságot Diego személyében, aki miután illegálisan tartózkodott az országban, Mexikóba ment, így Ivy is utánament. Ahogy elnézem, Gillian Zinser már egyáltalán nem fog visszatérni az utolsó évadban, amit rettenetesen sajnálok, hiszen a negyedik évadban sikerült nagyon megkedvelnem a karaktert, mindenesetre nagyon jó lezárást kapott az évadzáró részben.

Oldalakat tudnék még írni a negyedik évadról, hiszen annyi minden történt karaktereinkkel, ezt most azonban érthető okokból nem teszem meg, így inkább csak pár mondatot írnék még a többi főszereplőről. Dixon most is eléggé elhanyagolható volt, – nem véletlenül nem említettem őt túlságosan sokszor a többi kritikában sem – mégis ő maradt meg legjobban az álmai teljesítésénél, és a végén sikerült is elég sikeres DJ-vé válnia. Kíváncsi vagyok, hogy a baleset vajon ezt a karrierjét derékba tört-e e vagy sem. Navid ezúttal eléggé unalmas volt, a rendőrös-illegális tevékenységet folytató rokon sztori sem lendített ezen, így nem is bántam, hogy pár részre megszabadultunk tőle, ám a végén csak visszajött. Silver-rel sem történt sajnos sok minden, bár a végén ez a rákos gént hordozok, így mielőbb teherbe kell esnem sztori még akár érdekes is lehet. Apropó, ekkor nem bántam volna, ha Kelly tanácsokkal látja el a kishúgát, de tudom, ne álmodozzak…

 

Végezetül ne feledkezzünk meg Liam-ről sem, akinél szintén figyelhettünk meg kisebb karakterfejlődést, legfőképp az életcélját tekintve, hiszen előbb modell lett, ami nem igazán jött be neki, aztán rájött, hogy a színészet igenis az ő pályája lehet. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megemlítsem a csodálatos Arielle Kebbel-t, aki rendkívül jól alakította rejtélyes és kicsit őrült Vanessa-t. Ahogy látom, az ötödik évadban sem kell majd őt nélkülöznünk. 🙂

Értékelés: 6/10.

Egyrészt sajnos rettentően sok unalmas és vontatott jelenetekkel volt tele sok-sok epizód, így jelenleg még a hat pontot is merőnek soknak tartom. Másrészt viszont az évad vége felé egyre jobb irányba haladt a sztori, ezért sem vonok még le egy pontot. Majd el felejtettem, Trevor Donovan, vagyis Teddy nagyon hiányzott az évadból, és sajnos az ötödik évadban is keveset lesz jelen, de ez van… Az utolsó évadnak pedig még ebben a hónapban neki esek majd. Természetesen ha végeztem, számíthattok majd egy utolsó kritikára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük