Szavazás: Ördög Nóra kivel alkotta a legjobb párost?

Az elmúlt évek alatt több partnert is kapott már.
Manapság már nem túl ritkák az olyan alkalmak, amikor egyből a mélyvízbe bedobnak egy-egy pályakezdő műsorvezetőt, próba-szerencse alapon, ám Ördög Nóra tudatosan lett bevezetbe anno a köztudatba. 2001-ben gyakornokként kezdte az RTL Klubnál, majd szépen lassan került egyre feljebb, első műsorvezetői feladatát 2002-ben kapta meg a Top of the Pops című műsorral, majd jött a Kölyökklub, 2006 végén pedig Stohl András oldalán mutatkozott be a nagyszabású showműsorok háziasszonyaként, mégpedig a Szombat Esti Láz második szériájában.
Azóta a tehetségének köszönhetően rengeteg műsorban megfordult már, éppen ezért rengeteg műsorvezető társat “elfogyasztott már”, többek között Bereczki Zoltánnal (Szombat Esti Láz), Sebestyén Balázzsal (X-Faktor), Nagy Sanyival (Csillag születik) és Liluval is (Csillag születik) sikerre vitte az RTL Klub showműsorait. Nem beszélve például a Reggeli-ről sem, ahol ugyebár együtt dolgozott Csonka Andrással és Szujó Zolival is.
A mostani szavazáson azonban csak a showműsorokat vettem figyelembe, így természetesen Majkát sem hagytam ki, akivel szerintem meglepően jó párost alkottak a nemrég véget ért Rising Star-ban. De természetesen nem szeretnék senki sem befolyásolni, a kérdés adott: Kivel alkotott a legjobb párost Ördög Nóra?
Szavazni Jövőhét Péntekig lehet, amikor is egy külön poszt keretében kihirdetem a győztes párost. A véleménynyilvánítás akár hozzászólás formájában is történhet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük