Simon Kornél & Janicsák Veca lett A Nagy Duett 2017 győztes párosa!

Ezennel véget ért az ötödik széria is.

Ma este finálézott A Nagy Duett 2017-es kiadása, amelyben összesen ugyebár négy páros versenyzett a fődíjért. Akárcsak múlthéten, a finálé első részében, úgy most is csak a nézők dönthettek a végeredményről, a zsűri ezúttal már nem pontozott.  A beérkező szavazatok alapján végül Ábel Anita & Emilio zárt a negyedik helyen, míg Erdei Zsolt & Judy a dobogó legalsó lépcsőfokáig jutottak, Mádai Vivien & Csipa pedig az ezüst érmet vihették haza, ugyanis a tíz hetes versenyfolyamot végül Simon Kornél & Janicsák Veca páros nyerte.

Személy szerint teljes mértékben egyetértek a kialakult végeredménnyel, Vecáék teljesítettek ugyanis a legstabilabban hétről-hétre, szóval én nagyon örülök a győzelmüknek. Bővebb véleményt ugyanakkor most nem írnék a műsorral kapcsolatban, a jövőhéten ugyanis írni fogok egy értékelést a teljes ötödik etapról! 🙂

Addig is szívből szeretnék gratulálni nemcsak Vecáéknak, hanem a többi párosnak is, hiszen mindannyian nagyon odatették magukat az elmúlt közel három hónapban, ami azért nem kevés időt és energiát őrölhetett fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.