Leáldozóban a The Walking Dead sorsa? Lauren Cohan után újabb színész távozhat a sorozatból!

Vízválasztóhoz közelít a sorozat.

Az már régóta ismert, hogy miután Lauren Cohan többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült a szerződését meghosszabbítani, éppen ezért az ősszel adásba kerülő kilencedik évadban már csak visszatérő szereplőként lesz jelen. Első körben hat epizódban sikerült megegyezni, amely az évad első felére, vagyis a 9A-ra szól, ám a továbbiakról egyelőre nincs döntés. Az mindenesetre biztos, hogy az AMC és a The Walking Dead stábja nem zárkózik el a folytatás lehetőségétől, ahogyan a színésznő sem, ám abból szempontból kicsit nehezebb lesz az egyezkedés, hogy időközben az ABC berendelte Lauren Cohannal fémjelzett pilotját sorozatnak, így a Whiskey Cavalier a midseason folyamán biztosan el is fog startolni. Persze bőven van még esély arra, hogy valamilyen formában Maggie a 9B-ben is jelen lesz, hiszen az ABC jelen álláspont szerint próbál rugalmas lenni ebből a szempontból.

De nem csak Maggie sorsa került veszélybe, hanem az egyik alapszereplővé is, a Collider legfrissebb értesülései szerint ugyanis Andrew Lincoln számára könnyen lehet, hogy a kilencedik évad lesz az utolsó, és Rick hamarosan eltűnik a képernyőről. A lap információi alapján Andrew már csak hat epizódra tervez maradni a sorozatban, a távozása pedig könnyen megváltoztatná a sorozat alapdinamikáját, hiszen mégiscsak Rickkel indult el az egész. A készítők látva a színész elképzeléseit, menteni a menthetőt alapon jelenleg Norman Reedussal próbálnak egyezkedni, hogy magasabb fizetésért cserébe még legalább pár évig kötelezze el magát a show mellett, és így könnyen lehet, hogy a továbbiakban már Daryl kerülhet a középpontba.

Érthető a csatorna döntése, a folyamatos csökkenés ellenére továbbra is az egyik arany tojást tojó tyúkja a The Walking Dead, így addig szeretnék képernyőn tartani a sorozatot ameddig csak lehetséges. Persze az sem másodlagos, hogy mégis milyen áron tudják elérni mindezt, ezen fejlemények után én legalábbis mindenképpen előtérbe helyezném a sorozat befejezésének lehetőségét, pláne annak fényében, hogy két alapszereplő is majdhogynem egyszerre készül távozni – Maggie ugyan csak a második évadtól látható a sorozatban, az eltelt évek során azonban mégiscsak a szerves részévé vált a történéseknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük