Jennifer Love Hewitt énekelni is tud!

Ráadásul nagyon jól nyomja ezt is, ahogy a színészetet.

Nemrég Tibi egyik cikkéből tudtam meg, hogy a gyönyörűséges színésznő nem csak színészethez ért, hanem énekel is tud. Azóta sok számát meghallgattam, és meg kell mondanom, hogy nagyon tehetséges. Természetesen nem minden száma volt új, mert korábban már meghallgattam egyet-kettőt, de akkor még nem tudtam, hogy ő énekli ezeket. Szégyen-nem szégyen, de én körülbelül négy éve tudom, ki az a Jennifer Love Hewitt. Vagyis, korábban is hallottam már róla, de akkor néztem be a Ghost Whisperer-be, amit itthon Szellemekkel suttogó címen adtak, és ekkor jegyeztem meg őt igazán. 🙂
Visszatérve a zenei részre, a dalai nagyon kellemesek, fülbemászóak. A hozzájuk készült videoklipek közül pedig jó néhány tetszik. Sajnos manapság már nem foglalkozik a zenéléssel, amit nagyon sajnálok. Remélem egyszer még visszatér a zenei iparhoz. Az egyik kedvencem az 1999-es How Do I Deal. Te jó ég, már 15 éves a szám, mégis kortalan, hisz még mindig jó. 🙂
Végezetül szót ejtenék egy picit a színészi karrierjéről is. A The Client List sorozata tavaly véget ért, ám ez nem jelenti azt, hogy a 2013/14-es évadban nélkülöznünk kellene, hisz a Criminal Minds csapatához csatlakozott, ráadásul a hamarosan visszatérő 10. évadban állandó szereplőként lesz jelen. Jobban örülnék annak, ha a Client List nem ért volna végre, ráadásul a véget érésének az oka a bosszantóbb. De ez van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük