A kedvenceim 2014-ben

Íme az évértékelő sorozatom első része.

 Tavalyi jó szokásomat idén is megtartom, vagyis most is írok összegző cikket, hogy pontosan mik is történtek a blog szempontjából, ám idén több poszt is várható. Először is jöjjenek az én személyes kedvenceim, azaz miket szerettem meg a legjobban, mely sorozat/film/könyv/zene volt a legjobb 2014-ben, majd ezt követi egy olyan poszt, melyben elárulom, mely tíz poszt volt a leglátogatottabb idén, végezetül pedig az év utolsó bejegyzésben az idei látogatottságról fog pár szó esni. 🙂

Ezzel a poszttal egy új Cikksorozatot szeretnék bevezetni az oldalon, ami érthetően évenként jelentkezik majd. Mostantól minden évben elfogom mondani, mely sorozat/film/zene/könyv nyűgözött le a legjobban. Nem titkolt szándékom pedig természetesen az, hogy ha eddig nem olvastátok el az győztes műsorral kapcsolatos értékeléseimet, akkor most kedvet adjak hozzá, hogy bepróbálkozzatok vele ti is.
De nem is húzom tovább a szót, íme az én listám:

2014 legjobb drámai sorozata: How to Get Away with Murder (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?)

Ez az év nagy meglepetés volt a sorozatok számára, hiszen olyan szeretett műsorok estek ki rögtön az első rostámon, amik már több éve futnak, és nagyon megszerettem (The Vampire Diaries, Arrow, Revenge, Glee), és jóformán csak az egy-két éve induló szériák maradtak. A TOP3-as mezőnyömbe a The Originals, a Reign és a How to Get Away with Murder került be, végül hosszabb fontolgatás után, a HTGAWM győzött, mégpedig azért, mert az eddig leadott nyolc epizód folyamán egyáltalán nem csökkent a minőség, sőt minden percét nagyon élveztem, nagyon bejöttek a heti ügyek, valamint az átívelő gyilkosságos szál is, amit az év utolsó részében be is mutattak nekünk teljességében, így nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Kritika egyébként még januárban várható a félévadról.

2014 legjobb vígjáték sorozata: Raising Hope (Nevelésből elégséges)

Bár a sorozat májusban véget ért, mégis voltak premier epizódjai az év első felében, így megérdemelten nyerte el Az év legjobb vígjátéksorozata címet, még annak ellenére is, hogy a negyedik évad volt minőségileg a leghullámzóbb. Ettől függetlenül egyik vígjáték sorozat nézéset sem élveztem annyira, mint a Raising Hope-ét (talán a Happy Endings vetekedhetne vele, de az tavaly ért véget). Hiába szeretem annyira a Baby Daddy-t, a hamarosan szintén véget érő Awkward-ot, vagy a nemrég indult Faking it!-et, számomra idén a Raising Hope volt az etalon. Aki még nem látta a sorozatot, javaslom adjon egy esélyt a pilotnak, hiszen rendkívüli egyedi történettel humorra operál a sorozat. A kis Hope pedig elbűvölő. 🙂

2014 legjobb darája: Don’t Trust the B — in Apartment 23 (Ne bíz a ribiben)
Úgy éreztem a nyárértékelő poszt mellet az évértékelő posztban is helye van, ha szabad ezt mondanom az évtized egyik legjobb vígjátékának is, az elég hosszú címet kapott, és sajnos rövid életet megélt Don’t Trust the B — in Apartment 23-nak is, amit itthon a Comedy Central adott le idén, Ne bízz a ribiben címmel, rendkívül jó szinkonnal, így mondanom se kell, szinkronosan néztem meg ezt a röpke huszonhat epizódot. Szeretem az egyedi humorú sorozatokat, lényegében csak ilyen sorozatokat nézek, és ez alól a Ne bízz a ribiben sem különül el a többitől. Tele van jobbnál jobb karakterekkel, és szituációkkal, minden részét élveztem. Csupán azt tudom felhozni negatívumként, hogy eléggé össze-vissza adták az epizódokat, úgy értem, nem sorrendben adta sem az ABC Amerikában, sem a Comedy Central itthon, de ez nem a sorozat hibája. Végezetül csak azt tudom mondani, mint a Raising Hope esetén is, hogy ha még nem láttátok a sorozatot, akkor adjatok neki egy esélyt.

2014 legjobb filmje: Blended (Kavarás)
Az utóbbi években nagyon leszoktam a filmekről, így nem is volt nagy választék, jóformán csak vígjátékokat láttam, így nem is meglepetés, hogy egy vígjáték film lett a győztes. Pedig most Karácsonykor pár idei filmet megnéztem (amikről lesz is majd kritika), mégsem tudta egyik sem leverni a trónról a Kavarás-t. És, hogy miért is írom mindezt? Azért, mert már nyáron is ezt választottam a legjobb filmnek. 🙂 Megérdemelten nyert a Blended, hiszen bár a végkifejlet és egyes jelenetek kiszámítható volt, mégis lenyűgözött a szokatlanul egyedi táj, egyszer én is elmennék Afrikába. Ráadásul Adam Sandler és Drew Barrymore között megvolt a kémia, és jó volt viszontlátni egykori sorozatszereplőket, mint például Bella Thorne. Egyszóval jó kis film, ajánlom nektek is figyelmetekbe.

2014 legjobb külföldi dala: Lea Michele – Burn with you
Egyszerűen csak ámulok és bámulok Lea tehetsége, kitartása és ereje miatt. Szegény lánynak a tavalyi év rendkívül fájdalmas lehetett kollégája és egyben szerelme, Cory Monteith elvesztése miatt, mégis sikerült talpra állnia, sőt mi több, bánatát, szomorúságát és dühét a debütáló albumában élte ki. Mondanom se kell, mennyire tetszik a Louder összes száma, egytől-egyig mind különleges és egyedi. Megjelenése óta más kismilliószor végighallgattam, a legjobban mégis a Burn with you, ami a szörnyű baleset után született. Gyönyörű és fenomenális az első albuma. Remélem nemsokára lesz második is. 🙂

2014 legjobb magyar dala: ByTheWay – Ébredj és élj

Ismét csak azt kell, hogy mondjam, idén nem kapott túl sok szerepet az életemben a zene, leginkább régebbi dalokat hallgattam unásig, magyar dalok közül pedig kevés ideit próbáltam be. Első hallásra a ByTheWay legújabb dala még csak tetszett, ám azóta sokszor meghallgattam, és magam se hiszem, hogy ezt mondom, de nagyon megszerettem. Ráadásul az X-Faktor óta sokat fejlődtek hangilag, elsősorban Sziki (Szikszai Péter), aki a verseny során egyszer-kétszer egy kicsit hamis volt. Bár már megjelent az első albumuk, még nem volt szerencsém belehallgatni, amit hamarosan pótolni fogok, és ha lesz olyan számuk, ami legalább olyan jó, mint az Ébredj és élj, arról természetesen itt, az oldalon is be fogok számolni.

2014 legjobb könyve: Rácz-Stefán Tibor – Fogadj el!
A többi kategóriához képest volt választási lehetőségem, itt azonban nem, hiszen idén csak ezt az egy könyvet olvastam el, mégis helye van itt, hiszen Tibinek köszönhetően újra hiszek a könyvekben, így jövőre jóval több könyvet fogok majd olvasni. A könyv tényleg zseniális, és olyan témákkal foglalkozik, amikről igenis beszélni kell. És, ha ez nem lenne elég, hogy bekerüljön a listámra, akkor elárulom, hogy a statisztika alapján, elég sokan olvastátok el a kritikát, és nagy örömömre, egy visszajelzés formájában sikerült felkeltenem valaki érdeklődését a könyv iránt, így már megérte megírni a véleményemet.  🙂 /A kép a Media-Addict oldalról származik./

2014 legnagyobb női felfedezettje: Cristela Alonzo
Mivel már nyáron választottam egy felfedezettet, ezért most főleg az őszi újonc sorozatból szemezgettem, és bizony bajban is voltam, hogy kit válasszak, hiszen sok jelölt akadt. Végül döntöttem, és szerintem helyesen, Cristela Alonzo varázsolt el a legjobban idén ősszel, a nevével fémjelzett show, a Cristela pedig egy zseniális sorozat. Szerncsére nézettségileg igen jól teljesít, remélhetőleg lesz belőle második évad.

2014 legnagyobb férfi felfedezettje: Jack Falahee
Őszintén szólva, míg az év női felfedettje választása közben azért voltam gondban, mert tényleg sok személy közül választhattam, addig pasik terén azért voltam gondban, mert nagyon kevés az olyan, akinek kimagasló színészi játéka lett volna. Akik pedig egyből eszembe jutottak, azok már régebb óta a pályán vannak, így végül Jack Falahee-re esett a választásom, aki bár tehetséges, de valljuk be, elsősorban a külső adottságai miatt fog majd munkát kapni, ha esetleg becsődölne a How to Get Away with Murder. Aggodalomra azonban nincs oka, Shonda cége ismét egy zseniális sorozatot, kreált, ami még évekig a képernyőn lehet, így Connor-t is sokáig láthatjuk még. Azért is választottam Jack-et, ugyanis a sorozatban nagyon jó karaktert kapott. Érdekes látni, hogy melegként mennyire magabiztos, ráadásul képes bármeddig elmenni, hogy elérje a célját.
Ezek voltak tehát az én kedvenceim 2014-ben, hozzászólás formájában pedig szeretettel várom a ti kedvenceiteket is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük