Végre érkezik a Glee második évada, és a Hellcats sorozat.
Június 23-tól egy kicsit változtat műsorstruktúráján az RTL Klub illetve az RTL II is, ez sorozatok szempontból annyit jelent, hogy míg az RTL Klub a Glee második évadát, addig az RTL II a Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) első évadát fogja napiban adni! Mindkét sorozatnál jelentős lemaradásban van, így nem is baj, hogy ezt a döntést hozták. Ez azt jelenti, hogy ilyen tempóban négy és fél hét alatt leadnak egy teljes évadot! Remélhetőleg utána érkezik majd mindkét sorozat esetében a folytatás. A Glee délután 14:40-től lesz látható, míg a Pretty Little Liars esténként 21:30-tól, ismétlés másnap délben.
Vasárnaponként pedig eredetileg úgy volt, hogy végre leadják a One Tree Hill (Tuti Gimi) hetedik évadát, de időközben meggondolták magukat. Hogy mikor fogják végre elkezdeni, még nem tudni, helyette most a Hellcats című sorozat érkezik, ami stílusosan a Vadmacskák címen érkezik hozzánk. A sorozat Amerikában 2010-ben a The CW-n futott, és sajnos csak egy évadot élt meg. A főszereplő a High School Musical sztárja Ashley Tisdale, illetve Aly Michalka, aki a Disney Channel Tejben, vajban, bajban című filmből lehet ismerős.
Most pedig érkezzék a Hellcats ismertetője:
Marti (Aly Michalka), a memphisi joghallgató arra kényszerül, hogy elvei ellenére belépjen az egyetem pomponlány-csapatába. A kezdetben pusztán anyagi érdekeltségtől vezérelt lány hamar beleszeret a táncba és a szurkolás világába, annak ellenére, hogy gyakran valóságos háború dúl a rivális lányok között.
Glee S02 – Június 23-tól Minden Hétköznap 14:40 RTL Klub
Hellcats (Vadmacskák) S01 – Június 29-től Minden Vasárnap 12:55 RTL Klub
Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) – Június 23-tól Minden Hétköznap 21:30 RTL II