Ahogy a korábbi kritikában is írtam, a sorozat karakterei már az első részben kiléptek az úgynevezett kétdimenziós, papír karakterek mezőjéből, és az egyedi tulajdonságaikat csak még jobban elmélyítették a továbbiakban. Ez a legjobban a királynőn, Helena-n volt érezhető, aki kapott egy szerelmi szálat, ami által megmutatta az emberibb, és egyben sebezhetőbb oldalát is. Persze azért továbbra is megmaradt badass karakternek, gondoljunk csak arra, amikor is egy pillanat alatt képes volt tönkretenni a gyerekei hírnevét, csakhogy megmaradhasson a monarchia. Élvezetes volt nézni a cselekedeteit, azt azonban már nem mondanám, hogy sikerült egyszer is túlságosan meglepnie, ellenben a király öccsével, Cyrus-sal, akiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy valóban olyan könyörtelen lenne, mint azt sokszor mutatta, vagy azért van-e egy sebezhetőbb oldala is. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon megviselte amiket az anyja állított róla, kíváncsi lennék arra, hogy több is lehet-e a háttérben, főleg úgy, hogy az évadzáró epizódban valóra vált legnagyobb vágya, és Simon halála után ő lett Anglia új királya. Simon rejtélyes támadására sajnos még nem derült fény, de ezt szerintem Liam és Elenaor ki fogja nyomozni majd a továbbiakban.
Ha már szóba hoztam a fiatalokat, ők is szerves mozgatórugói a történetnek, amit egyáltalán nem bánok. Bár alapesetben nagyon nem csípem a szerelmi háromszögeteket (sőt a végén kiderült, hogy sokkal inkább négyszög az a háromszög), ez esetben azonban kivételesen nagyon is éveztem az ebből adódó jeleneteket, Ophelia és Gemma versengéseit például üdítő volt nézni, arról nem is beszélve mennyire erős karaktereknek tűnnek. Szerencsére Elenaor sem okozott csalódást, bár azt meg kell hagyni, hogy teljesen másként képzeltem el a kapcsolatát Jasper-rel, azonban az a megoldás, ahogyan az egész alakult a végén kétségkívül hihetőbbre, valóságosabbra sikerült, mint amire én számítottam. Azért remélem előbb-utóbb csak összejönnek. 🙂 Ja és az sem ártana, ha végül kiderülne a teljes igazság Jasper múltjáról.
A mellékszereplők sem unalmasak egyáltalán, Cyrus két különc lányán páldául sokat derültem, ahol ők megjelentek, azoknál a jeleneteknél garantált volt a a nevetés. Helena túlságosan hűséges inasa is megér egy misét, aki miután megölte a királynő szerelmét, felmerült bennem a kérdés, vajon a királynőhöz vagy esetles Cyrus-hoz hűségesebb-e? A legeslegjobban azonban mégiscsak a szobalányon, Prudence-n lepődtem meg igazán, aki első pillanattól szimpatikus volt, éppen ezért nagyon sajnáltam, amiken keresztül kellett mennie. Nagy WTF pillanat volt, amikor megpróbálta megmérgezni Cyrus-t, azonban azon még nagyobb fordulat volt, amikor az évadzáróban kiderült, hogy gyereket vár az újdonsült királytól…
Teljes mértékben megérdemli a The Royals a maximális tíz pontot, hiszen véleményem szerint egyetlenegy vakvágány sincs a sztoriban, ahogy a karakterek szintjén sincs olyan, aki ne érdekelne, vagy sajnálnám rá a játékidőt. Rövid, de annál tartalmasabb volt ez a tíz epizód, amit tényleg csak ajánlani tudom egy gyors darára így a nyár folyamán, főleg akkor, amikor odakint esik az eső, és le kellene valamivel kötni az ember figyelmét. 🙂 Egy szó mint, száz, én ott leszek a második évadnál is, remélem addig még többen találnak rá Mark Schwahn zseniális sorozatára. Idő addig meg van bőven, hiszen ahogy a bevezetőben is írtam, valószínűleg novemberben fog visszatérni a sorozat. A folyatással kapcsolatban pedig van egy olyan érzésem, hogy a fiatalok még inkább akcióba lendülnek majd, hogy kiderítsék apjuk és bátyjuk halálának körülményeit.
