Teljesen magával ragadott a Telenovella.
Habár régen nagyon szerettem a Telenovellákat, már jó pár éve nem nézek egyet sem. Utoljára a Teresa-t láttam, de annak sem minden részét. Ami igazán megfogott, az a Mas sable el Diablo (Ördögi kör) volt, amit a Cool Tv adott 2010-ben, amiben Gaby Espino játszotta a főhősnőt. Talán miatta is tetszik annyira a Santa Diabla, valamint a csavaros történet miatt. Nem hétköznapi telenovelláról beszélünk, amit jól mutat az is, hogy az anyacsatornája, a Telemundo is este 10 után tűzte műsorára. Talán ezért sem annyira meglepő, miért adja 22.40-kor a TV2. Sajnos hazájában nem olt túl sikeres, ezért csak 136 rész készült el belőle. Habár nézzük a jó oldalát: remélhetőleg nem húznak el semmit sem, illetve nem lesznek benne olyan történések, amik csak azért vannak, hogy húzzák az időt.
Az első részt 305 ezren nézték a TV2-nek fontos 18-59 éves kategóriában, ami a 19. helyre volt elég, összesen pedig 578 ezren nézték. Ahhoz képest, hogy Az Ének Iskolája volt a felvezetése, amit 1 millió 500 ezren néztek, nem sok néző maradt, de természetesen ez az adat nem sokat számít, hisz Hétköznaponként fut a Telenovella, és azok az eredmények számítanak majd.
Megnéztem az első hat részt, és nagyon jó volt, így biztosan maradok a továbbiakban is. Az alapsztori a következő: Santa (Gaby Espino) bosszút akar állni a Cano családon, amiért ők bemocskolták férje hírnevét, később pedig mikor már majdnem győzött az igazság, megölették őt. Santa ezért Amanda-nak kiadva magát, a legidősebb Cano testvér, Humberto (Carlos Ponce) bizalmába férkőzik, sőt mi több eléri, hogy belé szeressen. Ám nem számolt azzal a ténnyel, hogy van egy kisebbik Cano is, Santiago (Aaron Diaz), aki első pillanatra megtetszik neki, az érzés pedig kölcsönös.
A legtöbb karakternek megvan a maga története, a részek előrehaladtával pedig egyre többet tudunk meg a múltról, valamint a szálak egyre jobban összeérnek. Olyan témákat boncolgatnak, amire a társadalomnak szüksége van. Gondolok itt elsősorban arra, hogy az előkelők nem akarják befogadni a színes bőrű embereket, vagy, hogy lehet-e jövője egy olyan szerelemnek, ahol a nő az idősebb. Sok karakter van, akiket ki lehetne emelni, egyet meg is teszek. Luis Caballero karaktere is nagyon érdekes, Carlos Coletti ugyanis egy rendőr, akit mindenki mintapolgárként ismer, valójában viszont prostitúcióval és lánykereskedelemmel foglalkozik.
Nem bírtam magammal, és egy kicsit utánakerestem a folytatásnak, ezzel egy hatalmas WTF pillanatot lőttem le, amit egy picit sajnálok, de most már nincs mit tenni. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy az adott karakter hogyan fog visszatérni, miképp próbálják kimagyarázni a történteket. De erről többet nem is mondok.
Értékelés: 10/10.
Ez az első hat rész nagyon tetszett, így nem is tudnék rá mást adni, mint 10 pontot. És mindenkinek csak ajánlani tudom, természetesen azok a delikvenseknek előnyben vannak, akik szeretik a Telenovellákat, de én még azt is merem állítani, hogy azok is nézhetik, akik nem feltétlenül rajonganak a Dél-Amerikai Sorozatokért.