Ryan Murphy élete legjobb egyben legrosszabb időszakát élte meg a Glee során!

Az EW interjúvolta meg a kreátort, aki érdekes információkat árult el.

Az igazán nagy sorozatozók számára Ryan Murphy neve igen ismerős lehet, hiszen sok sorozatot illetve filmet letett már az asztalra, mint például az Ízek, imák, szerelmek, Kés/alatt, The New Normal, American Crime Story, jelenleg pedig az American Horror Story illetve a Scream Queens van képernyőn, ám a legnagyobb, vagyis jobban mondva a legváratlanabb sikert kétségkívül a Glee során érte el. Ezt mi sem bizonyíthatná jobban, hogy a kiadott albumok és egyéb tárgyak mellett a színészek még turnéztak is, sőt még egy koncertfilm is készült, amit sok országban a mozikban is vetítettek.

Ryan elmondása szerint sem ő, sem pedig az írótársai, Brad Falchuk és Ian Brennan sem számított rá, hogy ekkora sikereket fognak elérni a sorozattal, mégis összejött, és ez egy igazán varázslatos élmény volt számukra, pláne annak fényében, hogy az első évad első tizenhárom részét kvázi egy buborékban vették fel, mivel semmiféle visszajelzést nem kaptak még akkoriban. Véleményem szerint egyébként pont ezek az epizódok voltak annyira zseniálisak, ezt követően volt érzékelhető minimális minőségromlás, ami a negyedik évadtól kezdve egyre nagyobbak voltak, ami persze valamilyen szinten visszavezethető oda, hogy ekkortájt már nem nagyon foglalkoztak az original írók a sorozattal, és jött a sok-sok új író…

ryan-murphy-glee-01

A siker mellett természetesen egy idő után a stábon belüli feszültség is felütötte a fejét, és emiatt véli úgy a sorozat kreátora, hogy ez volt számára élete legjobb ugyanakkor legrosszabb időszaka is. Sok ellentét alakult ki a kamera túloldalán, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy nem húzták meg a határt a főnök és beosztott között, annyira személyes kapcsolatok alakultak ki ugyanis, állítása szerint mindig együtt lógtak, együtt jártak vacsorázni, éppen ezért ha kialakult egy szakmai szempontú nézeteltérés, azt nem lehetett nem személyesként átélni.

A siker és a nézeteltérések mellett sajnálatos módon egy tragédiával is meg kellett birkóznia a stábnak, Cory Monteith váratlan halála ugyanis mindenkit rettentően megrázott. Ryan legutoljára a The New Normal c. film forgatásán találkozott a színésszel, aki a sorozat másik sztárjával és egyben párjával, Lea Michele-el együtt látogatta meg a kreátort, ekkor pedig már túl volt a rehabon. “Megölelt, és az utolsó mondata az volt hozzám, hogy ‘Szeretlek ember, és köszönöm, hogy segítettél abban, hogy jobban legyek.‘, ezt követően pedig meghalt. Olyan érzés fogott el, mintha a fiamat veszítettem volna el.” Ezek után egyáltalán nem túlzás az az állítása, hogy egyenesen élete legnehezebb időszakát élte át.

ryan-murphy-glee-02

A tragédia feldolgozása mellett sokat törődött Lea-val is. A színésznő elmondása szerint Ryan az elsők között volt, aki a tragédiát követően felhívta és az állapotáról érdeklődött, és annyi mindenben segített neki, amit elmondani nem is lehet. A sorozattal kapcsolatban is több választási lehetőséget adott neki, a folytatás mellett a kiszállás lehetőségét is felajánlotta neki, de mint az ismeretes, Lea a mihamarabbi forgatás lehetőségét választotta, egyrészt figyelemelterelés céljából, másrészt pedig a stábbal sem akart kitolni, akik a minél később kezdték volna el forgatást, annál később kaptak volna fizetést.

Mindenesetre Cory és vele együtt Finn halálával a showrunner szerint valamilyen szinten megváltozott a sorozat hangulata, ám ők mégis folytatták tovább, egészen addig, míg az egyre csak csökkenő nézettségnek köszönhetően a FOX el nem kaszálta a sorozatot. Ám mivel időben értesültek a hírről, így a hatodik és egyben utolsó évaddal véleményem szerint méltón búcsúzott a sorozat a rajongóitól. Végül Ryan elárulta, hogy a Glee egy remek tanulási tapasztalat volt számára, és a véget érte óta mai napig is számos emberrel tartja napi szinten a kapcsolatot.

ryan-murphy-glee-03

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük