És a folytatás sem várat sokat magára.
Nagyon úgy tűnik, hogy végre beindul Az ének iskolájában megismert, végül az X-Faktorban második helyezést elérő Mata Ricsi zenei karrierje, hiszen nemrég megjelent az első videoklipje, amelyben már egy ismert dalt dolgozott fel kicsit más köntösben. Mindez – és a négy további dalt, amelyek hamarosan megjelennek – nem valósulhatott meg egykori mentoráltja, Puskás Peti segítsége nélkül. Mindig jó látni, amikor a műsor után is ennyire egyengetik versenyzőik sorsát.
Ami a dalt illeti, az X-Faktor elején nyújtott teljesítménye alapján adja elő Ricsi Balázs Fecó slágerét, vagyis három szóval maga a tömör gyönyör, az egyszerű egyben letisztult hangszerelés pedig nagyon passzol Ricsi előadásához. Még több ilyet kérnék szépen! 🙂