Lehullt a lepel a Star Academy zsűrijéről!

Augusztus 27-én indul a tehetségkutató!

Alig fél órával ezelőtt a Star Academy két műsorvezetője, Ördög Nóri és Majoros Péter Majka a Facebookon élő adásban jelentették be, hogy kik fogják bírálni a beköltözéssel megspékelt tehetségkutató versenyzőit. A zsűriszékben tehát Keresztes Ildikó, Pásztor Anna, Király Viktor és az X-Faktor első szériáját megnyerő Vastag Csaba fog helyet foglalni.

A női tagok számára egyáltalán nem idegen ez a feladatkör, hiszen míg Ildikó három X-Faktor szériában is bizonyított már, addig Anna a Rising Starban fedezett fel tehetségeket, de Király Viktornak sem ez lesz az első ilyen fajta szereplése, hiszen Az ének iskolája három évadában is erősítette a tanári kart. Egyedül Vastag Csaba számít újoncnak ezen a téren, vele kapcsolatban pedig vannak is kisebb fenntartásaim, de összességében elégedett vagyok a csatorna választásával.

star-academy-zsuri

A Star Academy tehát már Augusztus 27-én elrajtol, ezzel pedig nyilvánvalóan az X-Faktort szeretnék beelőzni. Az RTL egyelőre még nem hozta nyilvánosságra, hogy mégis mikor rajtol el műsoruk immáron hatodik évada, de ezek után nem lepődnék meg, ha ők is erre a napra időzítenék a premiert.

A beköltözés révén több kísérőműsora is lesz a tehetségkutatója, amelyek a SuperTV2-n lesznek láthatóak, míg a napi összefoglalókat és a hétvégi élő showműsorokat természetesen a TV2 tűzi majd műsorára.

Bár jobban örültem volna inkább a Rising Star második évadának, ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok a Star Academy-re, így tehát biztosan fogok még írni róla a továbbiakban is. 🙂

Kép forrása: TV2 Sajtószoba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük