Tipikusan az egyik szemem sír, míg a másik nevet esete.
Mindössze egy évad után a Netflix sajnos nem rendelte be a Pretty Smart folytatását, így egy évad és 10 epizód után végérvényesen véget ért a sitcom. Szerintem mondanom sem kell, mennyire sajnálom a sorozat kaszáját, hiszen bár még nem próbáltam be, mindenképpen terveztem esélyt adni neki. Legalább tudom, hogy mire számítsak, hogyha egyszer neki esek a sorozatnak, nem úgy, mint a Country Comfort esetében…
A szomorú hír ellenére, a Hannah Montanában megismert Emily Osment mégsem marad munka nélkül, hiszen miután a Young Sheldon idei, ötödik évadában visszatérő szereplői státuszban már szerepelt Mandyként, mint Sheldon bátyjának barátnőjeként. A mai napon pedig az is kiderült, hogy a hatodik évadtól már állandó szereplőként lesz majd jelen a sorozatban.
Remélem Emilyhez hasonlóan a többieknek is hamar sikerül majd máshol elhelyezkedniük, köztük Gregg Sulkinnak is, akinek az elmúlt években nem sok szerencséje volt sorozatok terén.