Utoljára hagytam a legnehezebb kategóriát.
Gondolom nem fog titeket nagy meglepetésként érni, ha azt mondom, hogy 2016-ban is rengeteg sorozatot sikerült megnéznem, éppen ezért lehetetlenség lett volna csak ötöt kiválasztanom… Éppen ezért akárcsak egy évvel ezelőtt, úgy most is összesen tíz sorozatot választottam ki eme jelképes listára, melyek közül mindet tudnám ajánlani nyugodt szívvel nektek. Tény, hogy egyeseknél kisebb minőségcsökkenés következett be a két évad között, ettől függetlenül a maguk módján mégiscsak kiemelkedtek a többi közül.
Szóval mindenféle kertelés nélkül következzen a legjobb TOP10-es sorozatok listája. A sorozatok címére kattintva egyébként még több információt na meg persze kritikát találhattok róluk.
2 Broke Girls (Az élet csajos oldala)
Nagyon szégyellem magam, amiért nem írtam eléggé sűrűn a sorozatról – a legutolsó kritika a második évadról íródott, holott már az ötödiket is javában megnéztem – de igazából azért nem is törekedtem minden évadról külön-külön írni, mert nem látok változást. Az első évadtól kezdve évről-évre hozza ugyanazt a megszokott minőséget, én pedig mindig kellemesen kikapcsolódok, ha 2 Broke Girls-t darálok. Azért azt megígérem, hogy ha a nyár folyamán megnézem a hatodik szériát, mindenképpen fogok írni egy kritikát. 🙂
Fresh Off the Boat (Amerika Huangjai)
A rémségesen gyengének talált pilot után álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire zseniális első évad fog végül kikerekedni belőle, amelyben elsősorban az ütős poénoknak és na és persze a szerethető karaktereknek köszönhető. A prímet azonban mégiscsak Jessica viszi el, akinek olyan gyilkos beszólásai és pillantásai voltak minden részben, hogyha rágondolok, még most is egyből fülig ér a szám. Elképesztő minőségnövekedést ért el tehát a sorozat, úgyhogy egyértelműen bebiztosította a helyét a listán. Szerencsére a szinkronosan nézők is rátalálhatnak a sorozatra, hiszen a január 9-én itthon is elstartol a Comedy Central műsorán!
How to Get Away with Murder (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?)
A frenetikus első évad után a második sajnos már kissé csalódást keltő volt a számomra. Ennek fényében érthető módon meglehetősen ódzkodva vágtam bele a harmadik évad első felének darálásába, amely során végig azt tapasztaltam, hogy részről-részre kezd visszatérni a kezdetek kezdetén hozott minőség, a félévadzáró epizódban pedig ráadásul egy olyan központi szereplő lelte halálát, amelynek következtében csak még izgalmasabb lehet a folytatás. Mindent összevetve továbbra is nagyon szeretem a sorozatot, és ezúttal sem hiányozhattak a felejthetetlen pillanatok, elég csak Viola Davis elképesztő színészi játékára gondolni.
iZombie
Ha nem is kifejezetten minőségi, de mindenképpen szerethető sorozat az iZombie, amely olyan mennyiségben és formában foglalkozik a heti nyomázásos ügyekkel, amiket még én is szívesen megnézek, miközben persze a magánéleti szálak is pörögnek ezerrel. Az első évad remekül megtartotta ezt az egyensúlyt, amit a második sajnos fel is borított, és nem éppen a jó értelemben. Persze akárcsak 2015-ben, úgy a 2016-os listán is megérdemelten van jelen, de azért remélem, hogy az áprilisban startoló harmadik etapban visszatalálnak majd a helyes ösvényre.
Shameless (Szégyentelenek)
Bár 2016-ban csak a harmadik évadig jutottam a nagy darálással – amelyről kritika egyébként holnap lesz 🙂 – és még négy etap hátravan, hogy beérjem az amerikai sugárzást, ettől függetlenül mégis megelőlegezem neki azt a “kiváltságot”, hogy itt lehet a TOP10-es listán, ugyanis hihetetlenül lehengerlő epizódoknak lehettem szem- és fültanúi. Ráadásul a sztori a harmadik évaddal csúcsosodott ki igazán, amelyről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok csak írni, amit meg is teszek, de csak holnap.
Supergirl
Kétségkívül szükség volt már egy olyan szuperhősös sorozatra, ahol egy nő áll a középpontban, hogy megmutassa bizony ők is lehetnek legalább olyan. ha nem jobb hősök, mint a férfiak, Melissa Benoist pedig ezt kitűnően hozta is Supergirl szerepében. De nem csak miatta érdemes nézni a sorozatot, mert a többiek is eléggé érdekesek, elég csak Kara nővérére gondolni, aki a második évadban kapott egy nagyobb ívű, ám annál szerethetőbb szerepet, Chyler Leigh pedig szó szerint fürdik a szerepben, és valamilyen szinten be is tölti az az űrt, amit Cat Grant távozása hagyott maga után…
The 100 (A visszatérők)
Csakúgy, mint a HTGAWM esetében, a The 100 is beleesett abba a hiába, hogy egy minden szempontból fantasztikus évad után egy kevésbé jó érkezett. Ez persze nem jelenti azt, hogy a harmadik évad maga lett volna a katasztrófa, mert megvolt a felépítése, ahogy a WTF pillanatok sem maradtak el, csak valamiért más volt. Kíváncsi leszek, hogy mégis milyen irányt vesz majd fel a soron következő negyedik etap, amelyhez az előzetes már kijött, ami mindenképpen biztatásra ad okot.
The Flash (A Villám)
Bár voltak kisebb bukkanók a The Flash második kiadásában, és ez a hatalmas “univerzumtágítás” sem feltétlenül jött be nekem, azt azért elismerem, hogy sikerült kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, miközben karakterfejlődésekben és meglepetésekből sem volt hiány, szóval összességében az első évadhoz hasonló színvonalú etapot tártak elénk a készítők. Grant Gustin pedig továbbra is elképesztően jól hozza a szerepét, szóval panaszra egyáltalán nem lehet ok.
The Fosters
Sokáig gondolkodtam, hogy valóban helye van-e még itt a sorozatnak, hiszen a harmadik évad kissé csalódást keltő volt az előzőekhez képest, végül mégis engedtem a rajongói szívemnek, az ok pedig igen egyszerű: manapság nincs még egy, a The Fosters-hez hasonló sorozat a palettán, amely ennyire sokrétű lenne, és amelyben tabutémáknak számító kérdéseket boncolgatnának. Szóval igen, továbbra is nagyon szeretem a sorozatot, éppen ezért, remélem, hogy a negyedik évadban visszatalál a saját hangjára.
The Originals (Sötétség kora)
Főhőseink ezúttal is a toppon voltak, a nagy visszatérők és meglepő gyilkolászások pedig kellően izgalmasak voltak, ám nem tudok elmenni amellett a tény mellet, hogy mégiscsak önismétlő volt a harmadik évad. Ám a javulásra minden esély megvan, hiszen a március végén induló negyedik széria rögtön egy négy éves időugrással veszi kezdetét, szóval én tényleg bizakodó állásponton vagyok.
