Al Bundy visszatérhet a képernyőre!

Spin off-ot kaphat a kultikus sorozat!

Már tavaly is szóbeszéd volt arról, hogy spin-off-ot, vagyis testvérsorozatot kaphat a ’80-as és ’90-es évek egyik legnépszerűbb sorozata, az Egy rém rendes család, ám akkor nem igazán foglalkoztam a pletykákkal, hiszen eléggé kezdetleges tervek voltak csupán. Most viszont úgy tűnik, hogy valóban lehet belőle valami, hiszen az E!Online a napokban Christina Applegate filmpremiere kapcsán meginterjúvolta David Faustino-t, aki a sorozatban a legkisebb Bundy-t, Bud-ot alakította.

christina-applegate-and-david-faustino

Faustino nyilatkozata alapján, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a sorozatot gyártó Sony Entertainment is benne lenne egy esetleges folytatásban, mégpedig egy spin-off keretén belül, ahol is Bud Bundy lenne a középpontban, de természetesen a többi családtag is felbukkanhatna időközönként. Mivel elég friss információról van szó (a héten vetődött fel ismét az ötlet), így egyelőre csupán Christina Applegate fejtette ki erről a véleményét. Applegate is szívesen benne lenne a folytatásban, ám az még nem derült ki, hogy állandó szereplőként is ismét magára öltené a kissé butácska Kelly szerepét, vagy csupán epizódszerepeket vállalna. Az viszont szinte biztos, hogy a szülők tényleg csak vendégszereplőként tűnnének fel, hiszen míg Ed O’Neill a Modern Family egyik oszlopos tagja már évek óta, addig Katey Segal a Sons of Anarchy után a The Bastard Executioner-ben fog feltűnni állandó szereplőként.

married-with-children-01

A hír kapcsán felvetődött bennem a kérdés, hogy valóban van-e értelme az egészet felbolygatni, és visszahozni egy olyan sorozatot, ami egykor sikeres volt? Mint az éremnek, úgy ez esetben is két oldala van az egésznek, vagyis lehetne mellette és ellene szóló érveket is felsorolni. Persze még teljesen felesleges esélylatolgatásokban bocsátkozni, hiszen még korántsem biztos, hogy mindez megvalósul, de ha valóban lesz ebből valami, szerintem legjobb esetben is csupán 2016 végén, de inkább 2017-ben lesz kézzel fogható eredmény.

Én mindenesetre most eléggé szkeptikus vagyok, hiszen az életem egyik meghatározó sorozatáról van szó, így nagyon remélem, hogyha valóban megvalósul a projekt, akkor a kultikus sorozathoz méltó minőségű lesz a folytatás.

Ezentúl természetesen rendszeresen követni fogom az ezzel kapcsolatos híreket, és ha lesz valami biztos információ, feltétlenül megírom! 🙂

married-children-reunion-2014
A családtagok legutóbb tavaly gyűltek össze, amikor is Katey Segal csillagot kapott a Hollywoodi Walk of Fame sétányon

4 thoughts on “Al Bundy visszatérhet a képernyőre!

  1. Remélem, hogy tényleg összejön a folytatás! Ha jó lesz, ha nem, én mindenképpen örülnék neki, mert az Egy rém rendes család a kedvenc sorozatom. Nekem biztos, hogy tetszene a folytatás. És ha folytatják, akkor remélem, hogy benne lesznek D'Arcy-ék is.

  2. Azért ha vissza is tér a sorozat, akkor egy spin-off formájában, vagyis főként Bud életére koncentrálnának, így a család többi tagja valószínűleg csak ritkán, és még inkább külön-külön bukkanna fel. A szomszédságról pedig, mivel Amanda Bearse manapság már nem nagyon vállal színészi felkéréseket, ezért kevés esélyt látok rá, hogy D'Arcy-ék is visszatérnének.

  3. Azért lehet, hogy ezt elvállalná! Olvastam egy cikkben, hogy Christina Applegate azt mondta, hogy mindenki rögtön igent mondott a felkérésre. Állítólag már a Sony intézi a jogi dolgokat.Ted McGinley szerintem egyébként is szívesen benne lenne.

  4. Természetesen minden lehetséges. 🙂
    Mindenesetre követni fogom az ezzel kapcsolatos híreket, és ha lesz valami konkrétum (megbízható hírforrásból), arról beszámolok majd. 🙂

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük