Filmkritika: What’s Your Number? (Számos pasas) [2011]

Akkor jön csak rá igazán az ember, hogy milyen jó dolog egy filmet megnézni, amikor kifog egy igazán jót az igazán nagy palettából. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ezentúl csakis filmkritikákkal találkozhattok majd az oldalon, csupán azt, hogy jövőre talán még több hasonló alkotásnak adok majd esélyt. Visszatérve a kritika tárgyára, mivel manapság már nem nagyon követem a készülő és már elkészült filmekkel kapcsolatos híreket, így egészen tegnapig azzal sem tisztában, hogy létezik ez az Anna Faris és Chris Evans főszereplésével készült film. Magából az alaptörténetből kiindulva, na és persze az impozáns szereplőgárda miatt gondoltam bepróbálkozok vele, és milyen jól tettem. A stílusából adódóan bár tulajdonképpen a teljes sztori kiszámítható jelenetekből épült fel, mégis a kicsivel több mint másfél óra alatt végig vigyorogva néztem a történéseket, már csak a két főhős egész jó beszólásai miatt is.

A sztori középpontjában Anna Faris karaktere, Ally áll, aki elhatározza, hogy felkeresi az expasijait miután egy magazinban azt olvasta, hogyha húsznál több pasival is viszonyba keveredik, akkor már nem sok esélye van a házasságra. Egyedül azonban képtelen felkutatni a régi barátait, és ekkor kerül a képbe a nőcsábász szomszéd, Colin (Chris Evans), akivel egy különös alkut köt a lány: ha segít neki megkeresni az expasikat, akkor kimenti a fiút az egy éjszakás kalandjainak következményeitől. Az alku sikeresnek bizonyul, ám amikor Ally valóban találkozik egykori szerelmeivel, valamiért semmi sem alakul úgy, ahogy azt várta volna. Emellett pedig az élete más területein is változásokkal szembesül.

Figyelem! A továbbiakban enyhén Spoileresen leszek.

Az ilyen romantikus vígjátékoknál szinte már törvényszerű, hogy a két főhősnek valamilyen oknál fogva össze kell jönnie, függetlenül attól, hogy ismerték-e egymást régebbről vagy esetleg csupán a film elején találkoztak. Ez itt sem volt másképp, mégis a körítéssel engem kilóra megvettek. Egyszerűen élveztem Ally és Colin közös jeleneteit, érdekes szituációkba keveredtek, amik kapcsán mindig elröhögtem magam, nem mellesleg pedig éreztem a kémiát a két színész között, ami a romantikus komédiáknál elengedhetetlen. Ami a film nagy előnyére mondható, hogy nem csupán kiszámítható jelenetekkel volt tele, hanem egy igen szép karakterfejlődést is megfigyelhettünk a két főszereplőn, ám Ally-é sokkal jobban tetszett, mégha kicsit már szájbarágós is lett a végén: egészen egyszerűen ne próbáljunk meg megfelelni másoknak.

Ahogy a bevezetőben is említettem, a színészek terén igazán parádés felhozatal volt a gondoljunk csak a mellékszereplőkre, hiszen Blythe Danner mellett az olyan sorozatrajongóknak mint én nagyon jólesett viszontlátni Eliza Coupe-ot (Happy Endings), vagy akár Dave Annablet (Red Band Society) noha korántsem hoztak annyira érdekes figurákat, mint a sorozataikban. A legjobban egyébként Ally húgán szórakoztam, szegény Ally-t még a saját testvére is kínos ámde mindenképpen vicces helyzetekbe keverte.

Értékelés: 8/10.
Habár nagyon jól szórakoztam és egyben kikapcsolódtam a film nézése közben, azért egy erős nyolc pontnál többet mégsem tudok adni, a kritikus énem még egy kicsit ezt is sokkalja, de ha ennyire tetszett az egész, akkor már csak azért is megadom. Szívesen írtam volna többet is a látottakról, ám azzal már szóismétlést követtem volna el. Úgy érzem, hogy minden lényegest elárultam a filmről, szóval, ha még nem láttátok volna, akkor javaslom, tegyetek vele egy próbát, természetesen romantikus vígjáték fanok előnyben vannak. 🙂