Elégedett vagyok a végeredménnyel.

Akárcsak a Mielőtt megismertelek esetében, úgy Az ötödik hullám első kötetének elolvasása után is természetesen kíváncsi voltam a már elkészült filmre, pláne annak fényében, hogy sajnos bevétel szempontjából mennyire buktának mondható a produkció, hiszen még a gyártási költségeit is alig hozta vissza. Ez azonban egyáltalán nem egyenes arányos a minőséggel, éppen ellenkezőleg, én ugyanis roppantul meg vagyok elégedve a végeredménnyel. A történet fő része tükrözi a regény cselekményeit, és ugyan a készítők egy-két eseményt megváltoztattak a könyvhöz képest, valahogy ezek a változások még az elfogadható kategóriát súrolják, arról nem is beszélve, hogy ezáltal nem lett annyira nyomasztó stílusa, mint a könyvnek.

A történet szerint a Földet egy nap megtámadják az idegenek, akik négy hullám kibocsájtásával alaposan kiirtották az emberiséget, éppen ezért a tizenhat éves Cassie joggal hiheti azt, hogy ő az egyetlen túlélő. A hullámok következtében a szüleit elveszítette, már csak a kisöccse maradt számára, akit viszont elszakítottak tőle, éppen ezért feltett szándéka felkeresni és kiszabadítani a kis Sammy-t, eközben pedig szembe kell néznie az ötödik és egyben utolsó hullámmal, miközben a legváratlanabb helyzetben úgy tűnik a szerelem is rátalál, a súlyos titkokat cipelő Evan személyben…

Figyelem! A továbbiakban Spoileres leszek.

Mint a bevezetőben is említettem, néhány dolog másképp történt a filmben, mint a könyvben, elég csak a táborban történt végkifejletre gondolni, de Evan és Cassie első találkozója sem teljesen úgy alakult, ahogy vártam. Ezen változtatásokat mégsem tudnám hibaként felróni, hiszen ezáltal nem lett olyan szinten nyomott és tragikus a hangulat az elejétől fogva, mint a könyvben. Azért a folytatásban Reznik “elnőiesedéséért” illetve Ben kishúgának történetének megváltoztatása miatt már kicsit haragszom, főleg az utóbbi miatt, ez ugyanis rettentő nagy motiváció volt a srácnak a könyvben, így ha csak a filmet nézem meg, akkor számomra nem lett volna teljesen világos, hogy miért is törekszik annyira Sammy megmentésére, mikor tisztában van vele, hogy erre nem sok esélye van.

És ha már Bennél tartunk, bár olvasás közben egyáltalán nem így képzeltem a srácot, Nick Robinson mégis tökéletesen alakította a figurát, de ugyanez igaz a többi főszereplőre is, különösen a rendkívül tehetséges Chloë Grace Moretz esetében, akinek szinte minden karakter jól áll. Chloë remekül hozta Cassie harcosabb majd az érzékenyebb oldalát is, ennek köszönhetően pedig csak még jobban megszerettem a tizenhat éves lányt, annak ellenére, hogy már a olvasás közben is egy igazán badass karakternek tartottam.

Ugyan a menekülős illetve a kiszabadítós jeleneteket is teljes izgalommal néztem végig, a legjobban mégis a Cassie és Evan között megbúvó romantika ábrázolására voltam kíváncsi, merthogy iszonyúan jó látni, hogy még egy ilyen világban is ki tud alakulni az érzelmi kötelék. Szerencsére ezen a téren sem kellett csalódnom, merthogy az ütős beszólások mellett meglehetősen éreztem a kémiát a két színész között, ezáltal a közös jeleneteik nagyon aranyosak voltak. Azt azért nem bántam volna, ha Evan belső őrlődéseire kicsit több időt szántak volna, ettől függetlenül bátran kijelentem, hogy minden szempontból Evan a legtökéletesebb karakter ebben az univerzumban, a számomra újonc Alex Roe pedig tökéletesen átadta nekem azt, amire én előzetesen vártam tőle.