Demi Lovato az elfogadás jegyében teljesen levetkőzött!

Ennyire naturista fotósorozatot még sohasem vállalt be a színész és egyben énekesnő! Eddig talán nem hangoztattam eleget, de rendkívül csodálom Demi Lovato-t azért, amilyen eszményeket képvisel, a csodálatom pedig csak…

Glee: Darren Criss is előadta egy rendezvényen a sorozathoz írt dalát!

Darren Criss nem csak remek színész és énekes, hanem kitűnő dalszövegíró is! Glee rajongók figyelem: emlékeztek még arra a számra, amit Lea Michele vagyis Rachel adott elő a sorozat utolsó…

Továbbjutott Király Viktor az amerikai The Voice-ban!

Nagyon örülök Viktor továbbmenetelésének! Végre adásba került Amerikában az a The Voice azon válogató adása, amelyben Viktor is látható volt. Nagyon érdekes és egyben öröm is volt látni a meghallgatás…

Sztárban sztár 2015: Az első adásról

Meglepően jól teljesítettek a versenyzők! Múlthét Vasárnap elstartolt a Sztárban sztár harmadik évada, amelyen én rettenetesen jót szórakoztam. Mondom mindezt úgy, hogy az idei etaphoz kissé kétkedve álltam neki, hiszen…

Október 12-én debütál hazánkban a Revenge (Bosszú) negyedik és egyben utolsó évada!

A Duna TV pontosan két hét múlva tűzi műsorára a sorozat utolsó szezonját! A sorozat itthon az M1-en vette kezdetét, ám amióta a közszolgálati csatorna hírcsatornává avanzsált, minden régebbi tartalma…

Első körben: Scream Queens

Nem is tudom, hogy mit írjak a pilot kapcsán.   A Scream Queens stílusából ítélve alapvetően egy olyan sorozat, amely engem alapból nem igazán érdekel, ám a Glee kreátorai illetve…

Holnap este rajtol a Sztárban sztár harmadik évada!

A legtöbb átalakulásról már lehullt a lepel! Holnap este végre idén is kezdetét veszi az ország legnagyobb házibulija, ami nemcsak több részt (az eddigi nyolc részhez képest idén tíz részes…

A to Z: Az első évadról

Eléggé felemás minőség jellemezte a teljes évadot. Még Augusztusban ledaráltam a sorozat első és egyetlen évadát, azóta is keresem a szavakkal, amelyekkel jellemezni lehetne a látottakat. A darálással egyébként nem…