The Royals: Az első évadról

Már alig várom a második évadot! Meg kell emelem a kalapom Mark Schwahn előtt, aki a One Tree Hill után egy újabb zseniális sorozatot hozott létre! A pilotkritika kapcsán is…

Az ének iskolája harmadik évfolyam: az utolsó adásról

Le a kalappal a diákok előtt! Múlthét Vasárnap véget ért Az ének iskolája harmadik évfolyama, melyet az a kisdiák nyerte meg, akinek a legjobban drukkoltam. Azzal már eddig is tisztában…

Empire: Az első évadról

Zseniális volt a teljes szezon. Rendkívül élveztem a sorozat darálását, hiszen végig pörgött a sztori ezerrel, ráadásul az élvezhetőségi faktor növekedéséhez a szinkron is bejátszott. A pilotkritika kapcsán még csak…

Juhos Zsófi lett Az ének iskolája harmadik szériájának a legjobb tanulója!

Nagyon örülök vagyok Zsófi győzelmének! Ma este lezajlott a Döntő második része, melyben ismét fantasztikus produkciókat nyújtott a nyolc döntős, de erről majd a jövőhéten részletesen kifejtem a véleményem. Azt…

Az ének iskolája harmadik évfolyam: az utolsó előtti adásról

Múlt Vasárnap ismét odatették magukat a tanulók. Egyáltalán nem túlzok azzal a kijelentésemmel, hogy a legjobb reality véleményem szerint a TV2 tehetséggondozó műsora, Az ének iskolája még annak ellenére is,…

Nagy Ricsi: Más szóval nem…

Fülbemászó lett Nagy Ricsi debütáló dala. Majdnem egy hete jelent meg az X-Faktor ötödik szériájában versenyző Nagy Ricsi első dala, amely a Más szóval nem… címet kapta. Nekem már első…

Jövőhéten búcsúzik Az ének iskolája harmadik évfolyama

A múlthéten az érdemjegyek alapján a nyolc döntős személyére is fény derült. Továbbra is minden Vasárnap este a tévé előtt ülök, és nézem, hogy hogyan is teljesítenek a kicsik és…

Barbara és Loki az Éden Hotel 3 győztes párja!

Tegnap este nem csak A Konyhafőnök ért véget. Ám míg az RTL műsora ősszel új évaddal jelentkezik majd, addig nagy valószínűséggel a TV2 nem indít majd egy újabb szériát az…